Magyar Narancs

Persze meg tudom érteni, hogy a gyurcsányista, liberális törzsközönség és a valószínűleg erősen megcsappant olvasótábor (számokat nem tudni, nem auditálja példányszámát a lap) változatlanul Kunczéra izgul, és amúgy is, régen volt már címlapon a parlamenti humormájsztró, de vegyük észre: amit a Narancsnál csinálnak, az egy erős lejtmenet már jóideje.

Én abba a generációba tartozom, amely egyidős a lappal, már csak ezért sem akarok arról írni, hogy hogy mióta szar a Narancs, mert nyilván nem tudom, mióta szar a Narancs. (Nem lepődnék meg, ha az első komment arról szólna, hogy sose volt jó.) Mindenesetre nekem, amikor elkezdtem közélet iránt érdeklődni, ez a lap tetszett a leginkább, ezért ezt olvastam, később erre fizettem elő. 

2010-ben eddig egy lapszám volt, amiben a cikkek több, mint harmadát elolvastam: a Lovasi-interjús. Vannak persze jó próbálkozások, a felkérünk-értelmiségieket-hogy-mondják-meg-kire-szavaznak ötlet például tetszik. Ahogyan azt is kíváncsian várom, mit mond a lap a jövő héten, kire szavazzon az olvasó. Jó egy éve azonban kezdett erősen nem tetszeni és ellaposodni a lap - kábé azóta, amióta az SZDSZ csúfosan megbukott az EP-választáson. A Narancsot azóta olyannak érzem, mint valami csalódott bácsikból álló klub, akik úgy érzik, hetente mindenről meg kell mondaniuk az igazságot, úgy mint régen, csak már senki nem kíváncsi rájuk. Mi ez, ha nem a vesztes-lét maga?