Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
Fehérorosz sajtóhírek szerint a tábor 24 ezer négyzetméteres lesz, és nyolcezer Wagner-harcos befogadására lesz alkalmas.
A fehéroroszországi Mogiljev régióban már javában folyik egy katonai tábor építése a Wagner-csoport zsoldosai számára – számolt be a fehérorosz verstka.media hírportál. A portál egyik informátora úgy nyilatkozott:
A lap szerint több forrás is megerősítette, hogy a hatóságok utasítást kaptak arra: a régióban tábort építsenek a Wagner számára.
Az egyik rokon egy ismerősére hivatkozva arról számolt be, hogy a Wagner Rosztovban megmaradt egységeit Fehéroroszországba küldik. Egy másik forrás elmondta, hogy férje, aki szombaton Rosztovban tartózkodott, tájékoztatta őt a Fehéroroszországba történő elszállításról, de többé nem vette fel vele a kapcsolatot.
Nyitókép: Képernyőfotó