Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

„Az európai szabályok nyílt megsértése lenne a magyar EU-elnökség visszavonása” a lengyel miniszterelnök szerint.

Az európai szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása – jelentette ki a lengyel miniszterelnök csütörtökön a lengyel közszolgálati rádió által közvetített moldovai sajtóértekezletén.
Mateusz Morawiecki az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának keretében nyilatkozott a sajtónak.

A jövő év második félévi magyar uniós tanácsi elnökség felfüggesztését javasoló európai parlamenti állásfoglalásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy „csak amolyan óbégatásról van szó” az EP részéről, hiszen – mint fogalmazott – ez a lépés nyílt megsértése lenne az uniós szabályok legfontosabb formájának, vagyis az alapszerződéseknek.
Az Európai Unió működésének
„ilyen rombolása nemcsak zsákutca, hanem egy szakadékba vezető út”
– jelentette ki Morawiecki.
(MTI)
***
***
<
Nyitókép: LUDOVIC MARIN / AFP