Közel egymillió vadászgépalkatrészt nem talál a Pentagon
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma (DOD) nem tudott elszámolni az F-35 Lightning II vadászrepülőgépéhez tartozó mintegy 1 millió pótalkatrészről – állapította a Kormányzati Elszámoltathatósági Hivatal (GAO) felülvizsgálata.
Ezekkel az alkatrészekkel nem tud elszámolni a Pentagon
Az elveszett alkatrészek, amelyek között olyan tételek vannak, mint csavarok, gumiabroncsok és futóművek, mintegy 85 millió dollár értékűek. A jelentés szerint a Pentagon a veszteségek mindössze 2 százalékának körülményeit vizsgálta ki.
A pótalkatrészeket különböző raktárakban tárolják világszerte, hogy az F-35-ös repülőgépet megvásároló szövetséges nemzetek felhasználhassák azokat, ez megnehezíti a készletek nyilvántartását.
A GAO szerint az F-35-ös programnak nincs kidolgozott eljárása, amellyel a veszteségeket követnék, így a gépet gyártó
A hivatal az alkatrészveszteségekért részben azt okolta, hogy a Pentagon nem felügyelte megfelelően a minisztérium és az alvállalkozók által kezelt alkatrészeket. A minisztérium tisztviselői és a vállalatok nem jutottak megállapodásra arról, hogy az alkatrészeket a kormány által biztosított tulajdonként kell-e kategorizálni, ez pedig akadályozza a készletek megfelelő nyomon követését.
A GAO jelentése újabb fekete folt az 1,7 ezermillárd dollárba kerülő F-35 programban, amelyet már korábban is számos probléma sújtott, legutóbb tavaly márciusban világszerte vissza kellett hívni a gépeket egy műszaki hiba miatt. Ráadásul egy vizsgálat nemrég azt is kiderítette, hogy
egy adott napon.
***
Nyitókép: defenceimagery.mod.uk
Összesen 45 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Lehet, hogy már orosz szakértők vizsgálják az alkatrészeket?
Bejelentkezés