„Az AK47-re épülő sörétes orosz fegyverekkel képesek akár a falat is átlőni” – szakértő az orosz-ukrán háborúban használt fegyverekről
„Az AK47-re épülő sörétes orosz fegyverekkel képesek akár a falat is átlőni” – fogalmazott Tarjányi Péterrel beszélgetve Viplak Attila lőkiképző, akivel a biztonságpolitikai szakértő a frontvonalakon használt lőfegyvereket mutatta be az Index Frontvonal című műsorában.
Még mindig népszerű a Kalasnyikov
Az „AK47-es lőfegyver (közismertebb nevén Kalasnyikov), ami felett bár eljárt az idő, még mindig rendkívül strapabíró és megbízható eszköz háborús helyzetben” – fogalmazott Viplak Attila lőkiképző, ugyanakkor kitért arra is: hogy „a típus nem szerelhető fel a különböző lövést segítő eszközökkel, mint a piros irányzék – ami harmadára tudja csökkenteni a lövés pontos leadásának az idejét – vagy az éjjellátó, illetve hőkamerával ellátott eszközökkel sem bővíthető”.
Tarjányi Péter a műsorban többek között arról is beszélt, hogy
A fegyver komplexitása miatt az ukrán katonák képzésére komoly hangsúlyt kellett fektetni, hogy használni tudják megfelelően a kapott eszközöket – értékelt Viplak Attila. Mint fogalmazott: nehéz időjárási körülmények között az AK47-es még mindig biztosabban és stabilabban működik, de az AR15-os sokkal fejlettebb eszköz.
Az említett adást az alábbiakban tekintheti meg:
Nyitóképen: Ukrán katona Kalasnyikovval. Fotó: MTI/EPA/Maria Senovilla
Összesen 235 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
AK-47 a fronton? Biztos van olyan is, de jellemzőbb az AK-74, meg leszármazottai. Másrészt, sörétes AK-47???
Oké, így már érthető. Belenéztem a videóba is.
Egyébként nem rossz a videó, de nem is túl jó. Bemutatnak egy csomó fegyvert, de hogy melyiket mennyire használják a jelenlegi háborúban, arról nem sok szó esik.
Bejelentkezés