Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, mert a haza védelme közös ügyünk

2023. május 22. 12:50

Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Origo
Azonban a legmodernebb eszköz sem ér semmit, ha nincs mögötte kiképzett, rátermett, elhivatott magyar katona.

„Önnek szinte jelmondatává vált, hogy »a békéhez erő kell«. Mit ért ez alatt? Hogyan lehet napjainkban garantálni a már ön által is említett biztonságot?

Szakzsargon az »elrettentés«, de a célunk, hogy senkinek se jusson eszébe egy esetlegesen, a jövőben előforduló háborús konfliktus esetén hazánk felé venni az irányt.

Ahhoz, hogy megfelelő elrettentő erőt tudjunk felmutatni, azt tervszerűen fel kell építenünk. Ez a feladat legalább három fontos területen és időben párhuzamosan jelentkezik. Fegyvereket és haditechnikai eszközöket gyártunk és vásárolunk azért, hogy az örökölt, elavult szovjet fegyverekkel rendelkező haderőt teljesen átfegyverezzük, ezzel növeljük a harcképességét, és egy modern, NATO kompatibilis, digitális haderőt hozunk létre.

Azonban a legmodernebb eszköz sem ér semmit, ha nincs mögötte kiképzett, rátermett, elhivatott magyar katona. Ezért a személyi állományban, a toborzás terén és a vezetésben is olyan kultúraváltást hajtunk végre, ami a katonák körében a harci szellem megerősödését, az altiszti és tiszti szinten pedig az öntevékeny, felelősségvállaló vezetői magatartást erősíti.

Harmadrészt pedig szervezeti változásokat hajtunk végre a fenti célok érdekében. Ilyen változásra jó példa a most megalakult Területvédelmi Erők Parancsnoksága, amely egy teljesen új komponenst teremt a hivatásos – úgymond profi – haderő támogatására.

(...)

A közelmúltban eddig nem látott toborzó kampányt indított a Honvédelmi Minisztérium. Miért van erre szükség? Hol tart most a toborzás?

Felnőtt egy generáció, amelynek semmilyen élménye nincs már a honvédelem ügyével kapcsolatban azon kívül, hogy az édesapjuk katonasztorijain jót mulatnak. Be kell nekik mutatni, hogy ez a hadsereg már nem »az« a hadsereg, hanem egy modern, 21. századi, sok elemében digitális haderő, amely hazafias gondolkodású, bátor és lelkes magyar fiatalok összetartó közössége.

A kampányfilmünk egy létező haderőt mutat be, ha valaki csatlakozik hozzánk, akkor azokkal a rendszeresített eszközökkel fog találkozni, amelyeket ebben bemutatunk.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 178 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem is beszélve Vadairól, Szekeresről!
Sikersztori az övék, ja.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés