Azzal is megvádolta a korábbi elnököt, hogy
„szerelmes az autoriter vezetőkbe”,
és nem volt semmilyen stratégiai elképzelése Kínával kapcsolatban, amíg elnök volt.
Kitért azokra az aggodalmakra is, hogy a jelenlegi elnök, a 80 éves Joe Biden – aki április végén megerősítette, hogy ismét indulni fog – túl idős a feladathoz. Bár elismerte, hogy a kor fontos kérdés, arra buzdította a választókat, hogy „hasonlítsák össze Bident azzal, aki ellen indul”.
Donald Trump volt elnököt szerdán a CNN rendezvényén, New Hampshire-ben kérdezték az ukrajnai háborúról. A rendezvényen egy diák azt kérdezte Trumptól, hogy támogatja-e a Biden-kormány azon álláspontját, miszerint továbbra is katonai felszerelést kell küldeni Ukrajnába. Trump úgy válaszolt: „a következő a helyzet, ha én lennék az elnök, ez soha nem történt volna meg, és ezt még a demokraták is elismerik.