Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján a rendkívüli haláleset körülményeinek vizsgálatát a miskolci rendőrkapitányság folytatja le.
Pénteken reggel fedezték fel a hullát a Szeles utca és a Madarász Viktor utca közötti belső parkban.
Egy helyi csoport bejegyzéséből derült ki pénteken délután a közösségi médiában, hogy
Amikor az erről szóló bejegyzést megosztó felhasználó arra járt, már folyamatban volt a helyszínelés, amiről fotót is közzétett – számolt be a BOON.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportált Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján a rendkívüli haláleset körülményeinek vizsgálatát a miskolci rendőrkapitányság folytatja le.
***
Nyitókép: MTVA / Bizományosi: Juhász Gábor