Újabb ellenzéki politikussal egyeztetett David Pressman
A legfőbb téma az ellenzék aktuális helyzete volt.
„A rendszerváltoztatás óta eltelt több mint harminc év legnagyobb felháborodást kiváltó antiszemita megnyilatkozása Gyöngyösi Mártonhoz kapcsolódik” – jelentette ki.
A Mandiner korábban megírta, hogy Gyöngyösi Márton kipában ünnepelte a zsidó húsvétot az amerikai nagykövet társaságában.
Ezzel kapcsolatban megszólalt Deutsch Tamás is. A Fidesz EP-képviselője a Magyar Nemzetnek elárulta, hogy David Pressman legitimálja az antiszemita kijelentéseket azzal, hogy Gyöngyösi Mártont, a Jobbik – Konzervatívok elnökét meghívta az amerikai nagykövetségen tartott széderestre.
„A rendszerváltoztatás óta eltelt több mint harminc év legnagyobb felháborodást kiváltó antiszemita megnyilatkozása Gyöngyösi Mártonhoz kapcsolódik” – jelentette ki Deutsch Tamás.
„Ennél virtiglibb antiszemita kijelentést, mint amit Gyöngyösi Márton tett – zsidó származású emberek listázása, nemzetbiztonsági kockázat elemzése – csak a 20. század legsötétebb korszakaiból találhatunk.
Provokáció minden jóakaratú magyar emberrel, valamint a magyarországi zsidó közösséggel szemben
egy ilyen embernek a meghívása a legnagyobb zsidó ünnep alkalmából tartott amerikai nagyköveti vacsorára” – mondta a kormánypárti politikus.
***
Nyitókép: Facebook