Nem vagyok optimista az idei évvel kapcsolatban – Kiss Ambrus a Mandinernek
Pénteken került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amelyen Gansperger Gyula, a Városháza-ügy kulcsszereplője arról beszél, szerinte hova tűnt el a főváros büdzséjéből az a 200 milliárd forint, amelyet a főváros előző vezetése adott át az új kabinetnek. Gansperger szerint „a főváros sleppjére mehetett el a pénz”.
Az ügyben megkerestük Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest, aki lapunk megkeresésére a számokat ismertetve kifejtette: 2020. január első napján a főváros főszámláján volt 186,2 milliárd forint nem kötött felhasználású forrás. Mint mondta, hiába van a számlán EU-s projektekre keret, kormányzat által utalt előleg vagy közvetlen uniós forrás, azok kötött célú felhasználásra vannak, azokból nem lehet napi működést finanszírozni.
Gansperger Gyula szerint „Karácsony sleppjére" ment el a Tarlóstól örökölt 200 milliárd forint, Kiss Ambrus reagál
Kiss Ambrus lapunkkal közölte, hogy idén január 1-jén a főváros számláján már csak 10,1 milliárd volt, mely alapján „jól látszik, hogy 176 milliárd forinttal apadt ez az összeg”.
– jelezte a főpolgármester-helyettes.
Úgy fogalmazott, a kiadások terén három tétel növekedett meg, legnagyobb mértékben a közösségi közlekedésben keletkező kiadások. Szavai szerint a közösségi közlekedés finanszírozása három tételből áll:
- az állam fizeti egy részét,
- az utasok jegyvásárlás formájában egy másik részét,
- a maradék részt pedig a főváros állja.
Kiss Ambrus úgy folytatta, hogy 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben Budapest vezetésének 2019-hez képest 81 milliárd forintot kellett tennie a közösségi közlekedésbe. A főpolgármester-helyettes szerint a másik nagy többlet a szolidaritási hozzájárulás növekedése volt. Míg 2019-ben ez az összeg 10 milliárd forint volt, ez aggregálva a fentebb jelzett további három teljes évben 67,6 milliárdos tételt tett ki.
– közölte.
A politikus szerint az elmúlt években a bérek is nagymértékben megnőttek: a szakszervezetek és a városvezetés között megkötött bérmegállapodás értelmében 2020-ban, majd legközelebb 2022-ben volt egy átlagosan 15 százalékos béremelés. Adatai szerint a béremelés hatása 2019-hez képest további 45 milliárd forint többletkiadást jelent a fővárosnak működési oldalon. A
– mondta lapunknak a főpolgármester-helyettes, aki jelezte: ezt csak úgy tudták kigazdálkodni, hogy a személyi- és egyéb kiadásokon csökkentettek.
Megjegyezte továbbá azt is, hogy a kamatkiadásokat tekintve jelenleg a jegybanki alapkamat emelkedése miatt jóval többet kell fizetniük, mint korábban. Kiss Ambrus azt mondta, hogy egy normál időszakban négymilliárd forint kamatot kellene fizetniük, ez most ugyanakkor 20-24 milliárd összeg között alakul ugyanakkora tőkeösszegnél.
Arra a kérdésre, hogy az idei évre mit jósol, a városvezető azt mondta, semmiképp sem optimista. Mint fogalmazott, a főváros akkor lesz teljesen fizetésképtelen, mikor a folyószámla-hitelkeret nagyságánál egy forinttal többet kell elkölteniük. Ez jelenleg 25 milliárd és egy forintban áll meg.
– közölte, jelezve: amennyiben nincs kormányzati segítség vagy átütemezés, akkor súlyosan mínuszos lesz az idei költségvetése Budapestnek.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi
Összesen 11 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés