A Balaton és környéke a másik gócpont
A Balaton körbetekerése mára az egyik legnépszerűbb szabadidős programnak számít az aktív kikapcsolódást keresők körében, de a bringások számának növekedése együtt jár azzal is, hogy Budapest után ebben a régióban történt a legtöbb súlyos baleset a rendőrség adatai szerint. Balatonvilágos, Balatonaliga, Balatonakarattya, Balatonfűzfő – az adatok alapján a tó keleti medencéje környékén ezeken a településeken fontos a leginkább az óvatosság, de nem csak itt, a Balaton túlsó végén, Badacsony és Balatongyörök térségében is ért súlyos szerencsétlenség egy-egy kerékpárost.
Halálos kerékpáros balesetek is történtek
A rendőrségi térképre tavaly augusztus vége óta nyolc halálos kerékpáros baleset került fel, de ezek nem jeleznek olyan földrajzi tendenciát, hogy az ország valamely részén többször történne tragikus kimenetelű szerencsétlenség, mint másutt. Két halálos biciklis balesetet regisztrált a felület Borsod-Abaúj Zemplénből, egyet-egyet pedig Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyéből.