Postásként dolgozik a magyar Leonardo DiCaprio

2023. március 29. 15:31

Írta: Sal Endre
A TikTokon már 38 ezer követője van és egyre több cég kéri fel reklámembernek a hasonlóság miatt. A 22 éves Antal Krisztián, vagyis a magyar Leonardo DiCaprio messziről indulva lett a közösségi média feltörekvő híressége.

Az utcán sokszor furcsán néznek rá, olykor meg is szólítják, s van, aki nem akar hinni a szemének. Mintha a fiatal Leonardo DiCapriót látnák, ha rápillantanak. Krisztián sokáig nem is tudott a hasonlóságról, egy gyerektáborban hívták fel rá a figyelmét, hogy van egy amerikai színész, akire nagyon hasonlít. Nem foglalkozott vele, főleg, hogy volt elég gondja.

Csángóföldön, Külsőrekecsinben született, a szülei pedig korán elváltak. Végül gyermekotthonba került.

„Nyolcévesen kerültem gyermekotthonba és ott éltem sokáig. Kérem, írja meg, nagyon sokat köszönhetek a Csíksomlyói Csibész Alapítványnak és a vezetőjüknek, Gergely Istvánnak. Amikor megszűnt a gyermekotthon, ők segítettek elhelyezni a kicsiket, felkarolták a nehéz sorsú csángó gyerekeket. Nekik köszönhetem azt is, hogy később Magyarországon tanulhattam, s hogy most is itt vagyok” – mondja Krisztián, aki leérettségizett és hamarosan egyetemre menne.

Antal Krisztián, avagy a magyar DiCaprio. Fotók: Tiktok/Antal Krisztián

De visszatérve Leonardo DiCaprióhoz és a hasonlósághoz. Néhány éve tudatosult benne a hasonlóság, ám nem próbál rájátszani, a haját is mindig így hordta, nem DiCaprio miatt teszi. A világsztár színészt amúgy kifejezetten kedveli, minden filmjét látta már, s szerinte az Egy kosaras naplójában volt a legjobb, leghatásosabb, de Krisztiánnál A Wall Street farkasa is alapfilmnek számít. Szimpatikusnak tartja azt is, hogy a világhíres hasonmása elkötelezett környezetvédő. Olyannyira nem játszik rá a hasonlóságra, hogy a TikTok oldalát is saját nevén hozta létre. Ott viszont pillanatok alatt azok kezdték el bekövetni, akiknek tetszett, hogy rátaláltak a magyar DiCaprióra.

Amúgy tőle sem állna messze a színészkedés, ám ez még odébb van, viszont

egyre több cég keresi meg, hogy a magyar DiCaprióval hirdethesse a termékeit.

Egy energiaitalt gyártó és forgalmazó cég reklámarca lett, de megesett, hogy egy ingatlaniroda szerződtette. Krisztián boldog lenne, ha valamikor személyesen is találkozhatna a híres színésszel, de ez még nem adatott meg neki. „Egy nagy álmom teljesülne, ha összefuthatnék vele” – mondja Krisztián, aki az egyetemi évek előtt jelenleg helyettes postai kézbesítőként dolgozik. Két Győr melletti település, Öttevény és Kunsziget tartozik hozzá jelenleg. Jó dolga van az ott élő embereknek, hiszen a magyar DiCaprio kézbesíti a leveleiket. 

@_antal._.krisztian_ The Wolf of Wall Street #fy #fyp #foryou #thewolfofwallstreet #leonardodicaprio #pusztuljonfyba #foryoupage #nekedbelegyen #HelloHBOMaxChallenge ♬ original sound - Wealth Asset

Nyitókép: tiktok.com/antal krisztián

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés