Nem vették napirendre a Horn Gyula sétány ügyét Karácsony Gergelyék
A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett tavaly, amikor is közterületet nevezett el Horn Gyuláról a tizenharmadik kerületben, írta legfrissebb közleményében Budapest Főváros Kormányhivatala:
Nincs kétség Horn Gulya életútja felől
A Sára Botond főispán által vezetett hivatal ezúttal is azzal indokolt, hogy az önkormányzati törvény szerint közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.
Egyébként a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában megerősítette, „Horn Gyula életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”. Ezt eredetileg a Fővárosi Önkormányzatnak kellett volna kikérnie az Akadémiától, de Karácsonyék nem léptek.
Így kicsúszik a Közgyűlés a határidőből
A Mandiner.hu kedden úgy értesült, hogy a március 29-i Fővárosi Közgyűlésen még nem, de az április végére tervezett ülésen már napirendre kerülhet a Horn Gyula sétány ügye, vagyis a kormányhivatal törvényességi felhívásának megvitatása.
Ez ugyanakkor Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest nem zavarja, hiszen hétfőn a Népszavának azt nyilatkozta, hogy „Sára Botond, bár főispán, még nincsenek olyan jogosítványai, hogy utasításokat adjon a fővárosi önkormányzatnak”. A közterületnek otthont adó 13. kerület pedig így fogalmazott a kommünikéjében: „Sajnáljuk, hogy kisstílű politikai vita lett egy közterület elnevezéséből. Egy nemzetközileg elismert és itthon legitim módon megválasztott miniszterelnök érdemesített arra, hogy közterületet nevezzenek el róla”.
Felülbírálhat döntéseket a kormányhivatal
Portálunknak Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője elmondta, az Alaptörvény és az önkormányzati törvény a kormány hatáskörébe utalja az önkormányzatok törvényességi felügyeletét, melyet a kormány a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokon keresztül lát el.
Ez azt jelenti, hogy a kormányhivatalnak – a főpolgármester-helyettes jogilag téves nyilatkozatával ellentétben – van olyan jogköre,
Ugyanakkor bíróságon köthet ki az ügy
Ami a továbbiakat illeti: ha a Közgyűlés határidőben nem tenne eleget a sétány átnevezésére vonatkozó jogi kötelezettségének, akkor a kormányhivatal további jogkörökkel és eszközökkel is rendelkezik. Többek között bírósági pert indíthat a jogellenes határozat megsemmisítése érdekében, illetve kezdeményezheti a helyi önkormányzatnak a központi költségvetés terhére nyújtott támogatások felülvizsgálatát. Emellett joga van a főjegyző elleni fegyelmi eljárás kezdeményezésére is, akinek kötelessége lett volna jelezni a Közgyűlés számára a döntés jogellenességét – mutatott rá lapunknak ugyancsak az Alapjogokért elemzője.
Nyitókép: Facebook
Horn Gyula-sétány: szakértőt kérdeztünk, ellenszegülhetnek-e Karácsonyék a kormányhivatalnak
Összesen 27 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Szabó Rolanddal kellett foglalkozniuk:-)))
Horn 56-ban a Nyugatinál dühösen ugrált a teherautóra felrakott halottakon....ez senkit sem érdekel.
Bejelentkezés