Már ukrán szervezetek is a magyar gyermekvédelmi törvény ellen hergelnek

2023. március 27. 6:35
Szerintük a magyar álláspont a Kreml ideológiája.

A Humenonline arról ír, hogy az Európai Parlament, illetve az unió kilenc tagállama (Belgium, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Írország, Ausztria, Málta, Dánia és Spanyolország) mellett Ukrajna is támogatja a magyar gyermekvédelmi törvény ellen indított eljárást. Hozzáteszik: tizenkét ukrán civil szervezet is közleményt adott ki, amelyben a többi európai országot is arra buzdítják, hogy

álljanak ki a bírósági eljárás mellett és a „Kreml-inspirálta” magyar törvény ellen.

Véleményük szerint az Európai Bizottság által indított per lehetőség a tagállamoknak arra, hogy megállítsák a Kreml ideológiájának és játékszabályainak terjedését az unión belül.

„Ukrán civil szervezetekként felszólítjuk az Euró­pai Unió tagállamait, hogy avatkozzanak be az Európai Bizottság által az orosz propagandaellenes törvény magyar változata ellen indított perbe.

A törvény azt a pusztító és gyilkos ideo­lógiát terjeszti, amelyet a Kreml évtizedek óta hirdet”

– hangsúlyozzák a közleményben.

A civil szervezetek szerint e „veszélyes ideológiák” első magvait az Európai Unión belül is elhintik. „Orbán Viktor kormánya 2021-ben bevezette a propagandaellenes törvény saját változatát. Azóta Orbán az LMBTIQ+ személyeket összemossa a pedofilokkal, és a Kreml játékszabályait alkalmazza, hogy cenzúrázza az ország szexuális és nemi kisebbségeit” – írják.

Nyitókép: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj. Illusztráció

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A szexuális kisebbség, mint olyan, gyűjtő fogalom, amely magában foglalja többek között a pedifilokat is. Nyilván megvan közöttük az átjárás, lásd a gyerekeket imádó, simogató drag qweeneket. Akik őket pártolják, azok azért ragaszkodnak az elkülönítéshez, hogy egyenként értelmezve más és más alapon lehessen kritizálni az ellenük való fellépést.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés