Litvánia elektromos megfigyelőrendszert húzott fel a Fehéroroszországgal közös határánál
Litvánia elektromos megfigyelőrendszert épített a Fehéroroszországgal közös határánál a hatékonyabb határvédelem érdekében – közölte a litván belügyminisztérium pénteken. A határvédelem megerősítése céljából a közlemény szerint következő lépésként járőrsávokat építenek ki, hogy gyorsabban tudjanak reagálni a határsértésekre és a már korábban emelt határkerítésben okozott károkra. Az EU- és NATO-tagállam
Ez a határszakasz ráadásul egyben az Európai Unió külső határát is képezi. 2021 nyarának vége óta súlyosbodott a litván-fehérorosz határhelyzet, amikor is többezren próbáltak meg törvénytelenül átkelni a határzáron, hogy bejussanak az EU-ba.
Ezért kellett
Az unió ennek kapcsán Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezetőt tette felelőssé, aki a vádak szerint szándékosan erre a határszakaszra irányította a segítségre szoruló migránsokat.
„Az elmúlt másfél évben mi voltunk Lukasenka hibrid támadásainak egyik fő célpontja”
– nyilatkozta Agne Bilotaite litván belügyminiszter, hozzátéve: az „eszköziesített migráció” jelensége még nem tűnt el, valószínűleg ezután is jelen lesz, ezért „kénytelenek vagyunk tovább erősíteni a határvédelmi infrastruktúrát”.
Vilnius ez utóbbi kapcsán az Európai Bizottsághoz is fordult anyagi támogatásért. 2022 novemberében a litván belügy többször is bírálta Minszket, amiért a fehérorosz hatóságok arra buzdították a migránsokat, hogy mezítláb próbálják átlépni a határt a hideg időben, így gyakorolva nyomást a határőrökre, hogy beengedjék őket.
Hivatalos adatok szerint csak a tavalyi évben több mint tízezer migránst tartóztattak le a litván-fehérorosz határon. Bilotaite közlése szerint a határvédelembe történő befektetés nem csak az illegális határátlépések, de a csempészet elleni küzdelemben is segít: a litván határőrök múlt évben több mint 16,1 millió euró értékben foglaltak le cigarettát, ami a legnagyobb mennyiség volt az elmúlt két évtizedben.
(MTI)
***
Fehéroroszországban kivégeztek egy terrorcselekményre készülő fegyveres külföldit
***
A nyitókép illusztráció. Fotó: STR / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Összesen 19 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés