Plagizálhatta az ünnepi beszédét a szentendrei alpolgármester
„Szentendrén ismét csúfot űztek a nemzeti ünnepünkből” – írta közösségi oldalán Laárné Szaniszló Éva, a szentendrei Fidesz frakcióvezetője, szúrta ki a Magyar Nemzet. A politikus azt írta bejegyzésében, hogy a Pilis Dániel a város alpolgármestere által tartott március 15-i beszédet egy Tiszaújvárosban elhangzott ünnepi szónoklatból vágták össze.
A mindössze egyoldalas köszöntő tartalmának 70 százaléka valóban megtalálható egy 2017-es beszédben, amelyet egy 17 éves diáklány mondott el ez Tiszaújvárosban. Az alpolgármester komplett bekezdéseket emelt át a középiskolás beszédíró pályázatra beadott műből, egyes helyeken épp csak a Tiszaszederkény (Tiszaújváros régi neve) helységnevet írták át Szentendrére – írja a portál.
Laárné Szaniszló Éva megkérdezte a városi ünnepségeket szervező KULT Kft. vezetőjétől hogy ki a szerzője a beszédnek, a válasz szerint:
A frakcióvezető bejegyzésében felidézte azt is, hogy nem ez az első hasonló eset, korábban egy másik szentendrei baloldali politikus a városi klímastratégiát másolta le a budapesti XII. kerületi azonos tartalmú dokumentuma alapján, annyi változtatással, hogy a Hegyvidék szó helyett Szentendrét írt a szövegbe.
A bejegyzését úgy zárta a politikus, hogy: „szégyen, ami pont az én szeretett városomban folyik Szentendrén, nap mint nap ... az egész egy rémálom, ámokfutás, aminek remélem mihamarabb vége szakad, és idővel az ellentétek csitulnak majd, ismét visszatér a régi barátságos, kedves hangulat és az ünnepet újra méltóképp ünnepelhetjük meg, úgy ahogyan azt megérdemlik hőseink!”
Nyitókép: Pilis Dániel Facebook-oldala
Összesen 27 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Nem a téma a téma itt, hanem a szellemi termék lopása.
Jogilag az védett, ami elhangzott, nyomtatásra, rajzolásra, festésre, stb. került. Ilyen jogi tudással még devizakárosult is lehetsz.
Bejelentkezés