Keleti nyitás ukrán módra?

Politico: Zelenszkij látványosan csendben van, amikor Kínáról van szó

2023. március 21. 17:36
A brüsszeli lap szerint az ukrán elnök abban bízik, hogy a háború után Kína segíthet újjáépíteni Ukrajnát.

A Politico azt írja cikkében: míg Zelenszkij örömmel kel ki az olyan országok ellen, mint „Magyarország és Németország, amiért túl közel állnak Oroszországhoz”, de Moszkva legfőbb szövetségesével, Kínával kapcsolatban látványosan csendben van az ukrán elnök. A brüsszeli lap szerint erre jó oka van az ukrán elnöknek. Annak ellenére, hogy Peking Moszkvát támogatja, Zelenszkij nyitva akarja hagyni az ajtókat kínai befektetők előtt, és a lehetséges kereskedelmi kapcsolatokat sem szeretné élből elvágni. 

A jövőben Kína mély zsebei segíthetnek Ukrajna újjáépítésében is”

– teszi hozzá a cikk.

A médium Olekszandr Merezsko, az ukrán parlament külpolitikai bizottságának vezetőjét idézte:

Félő, hogy ha elkezdjük keményebben bírálni Kínát, Peking ezt ürügyként fogja felhasználni arra, hogy megerősítse az Oroszországnak nyújtott támogatását, sőt, akár katonai segélyt is kezdjen nyújtani”.

Merezsko ugyanakkor azt is elmondta: az euro-atlantai szövetségeket kívánják inkább erősíteni.

***

Nyitókép: Ukrán elnöki hivatal sajtóosztálya / AFP 

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Volt valami rendszerváltás körüli film, amiben egy gyerek így kiáltott fel: "maga opportunista krampusz!"
Ez jutott most az eszembe Zelenszkij szövege olvasása közben.
Németországot látványosan befenyítette az USA, az ukrán vezetés is jó párat rúgott rajtuk, érezvén, hogy büntetlenül megtehetik (a sértett májkolbász mellett, amikor leszidták Leyent, hogy a saját törvényeik szerint(!) csak a vezérkar engedélyével lehet hadi adatokat közreadni)
Emellett egyszerre röhejes és szánalmas, hogy Oroszország legnagyobb partnerének, a kínaiaknak meg pitiznek.

Valószínűleg a szolgálat küldené a takarítókat, elvarrni a szálakat.
Nem jó az, ha valaki akár bizalmas információkat is kiadhatna...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés