104 éve vette át elsőként a hatalmat a magyarországi baloldal

2023. március 21. 13:28

Trombitás Kristóf
Facebook
Van a bolsiknak egy nagy trükkje: mindig másnak állítják be magukat, mint amik valójában.

„104 éve vette át elsőként a hatalmat a magyarországi baloldal.

A kommunizmus nem azért ocsmány, mert az elmúlt 100 évben minden alkalommal félresikerült, hanem azért, mert minden alkalommal sikerült

Van a bolsiknak egy nagy trükkje: mindig másnak állítják be magukat, mint amik valójában. Az újkor hajnalán polgári forradalmároknak, később felszabadítóknak, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolóinak, majd a fasizmus elleni küzdelem élharcosainak, a nép védelmezőinek adták el magukat.

Miközben mind tudjuk, hogy valójában csak egy diabolikus, mindenkit átverő, gyilkos utópia házaló ügynökei, akik beépülnek, majd amint arra lehetőségük adódik, pusztítanak, rabolnak és felégetnek mindent, ami érték, tulajdon és hithű meggyőződés. Ez a bolsi.

És aztán itt van nekünk Nyugat-Európa harcosan, büszkén baloldali értelmisége, akik harsányan ismételgetik még mindig: az eszme, az rendben van, csak ugye félúton valami mindig megbicsaklott. Hopp, most földönfutóvá lett sok millió, hopp, megöltünk másik néhány milliót, hopp, Lenin elvtárs nem így képzelte, de mielőtt zombiként kiállították volna, azért csak éhen halasztott és lőtt temérdek embert.

Mentegetik a menthetetlent, tördelik a kezüket, hogy az nem is úgy volt, nem azt akarták, nem így tervezték. Miközben mindannyian tudjuk, hogy de, pontosan így akarták.

Az volt a cél, hogy teljes mértékben, a totalitarizmus minden erejét felhasználva megsemmisítsék civilizációnk eredendő értékeit, mert úgy könnyebben lovagolhatnak el a naplementében minden ingó és ingatlanunkkal, vágyainkkal, elképzeléseinkkel.

A kommunizmus nem azért ocsmány, mert az elmúlt 100 évben minden alkalommal félresikerült, hanem azért, mert minden alkalommal sikerült

Ez a helyzet ma is: a mainstream, európai jobboldal egyenlő a mainstream, európai baloldallal. Semmi sem különbözteti meg őket egymástól, és így válnak a korábban még némi értéket felmutatni képes pártok a vörösök utolsó csicskivá.

A kommunisták százmillió embert lemészároltak, a többszörösének vették el a vagyonát és taszították kilátástalanságba, de bizonyos körökben még mindig politikailag korrekt álláspont ezt semmibe venni, relativizálni, tragédiáját kétségbe vonni.

Legyen hát végre előttünk is tiszta, hogy akik így tesznek, azok rosszakaróink. Akik megcsúfolják tragédiáinkat és eltipornák családjainkat, azok rosszakaróink. Ebben a szellemben szíveskedjünk hát gondolkodni.

A bolsik itt vannak velünk ma is.

Most éppen viszonylag csendben, csupán időnként hörögnek, azt is csak tömegben. Nem merik még megmutatni valódi ábrázatukat. Vannak kiszólások, egyre több, de még gyávák. Még. Nekünk azonban minden eshetőségre készülnünk kell.

104 éve kezdett el tombolni hazánkban első ízben a bolsevizmus. Hajtsuk meg fejünket azok előtt, akiket fizikailag vagy lelkileg elpusztított ez az alávaló ideológia.

Nem lesz, nem lehet még egy dobásuk!”

Nyitókép: Trombitás Kristóf Facebook-oldala

***

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Most éppen viszonylag csendben, csupán időnként hörögnek, azt is csak tömegben. Nem merik még megmutatni valódi ábrázatukat."

Amerikában és Nyugat-Európában a woke, ahol kirúgatnak embereket, ha mást mernek írni, mint amit elvárnak tőlük, már pont az, hogy megmutatják, ez a rendszer ugyanaz, mint korábbiak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés