2019 óta támogatom Ferenc pápát
„2019 óta támogatom Ferenc pápát a magyar áldozatok segítésével, az esetek feltárásával, és ezen keresztül a magyar katolikus egyház megtisztulásáért dolgozom
Ezért is nagy öröm számomra, hogy a pápa márciusi imaszándéka az egyházi kereteket között bántalmazott áldozatokért szól. Nagyon jó lenne, ha magyarországi látogatása során szeretne találkozni magyar áldozatokkal! Hiszen rengetegen vannak.
Amikor Ferenc pápa a következő szavakat mondja, végre én is büszke katolikusnak érezhetem magam: »Az egyház nem próbálhatja meg elrejteni a visszaélés tragédiáját, bármilyen legyen is. Ahogy a családokban, sportklubokban és egyén intézményekben sem. Az egyháznak példát kell mutatni mind a társadalom, mind a család számára, abban, hogy napfényre hozza az eseteket és megoldást találjon rájuk. (..) Imádkozzunk, hogy mindazok, akik az egyház tagjai által elkövetett rossz miatt szenvednek, ugyanabban az Egyházban találjanak konkrét válaszokat fájdalmukra és szenvedésükre!«
A hétvégén ismét találkoztam azokkal az áldozatokkal, akiknek gyógyulását több mint másfél éve egy áldozatvédő csoporttal segítem. Ez alkalommal egy újabb túlélő is érkezett és csodás volt látni, ahogy a régiek segítettek neki elmagyarázni, hogy mi is történt vele valójában. Ezen keresztül maguk is megérezhették, hogy milyen nagy utat meg másfél év óta. Holott néha talán azt érzik, hogy nagyon kis lépésekben haladnak, sőt néha-néha vissza is esnek, de a valóság az, hogy rengeteg lépést tettek már a gyógyulásuk felé. Jó lenne nagyon, ha valakit érdekelne a magyar katolikus egyházból az ő sorsuk! De sajnos eddig teljes az elutasítás és az érdektelenség.
Nem tudom, hogy mi kell még ahhoz, hogy valóban számítsanak idehaza is az áldozatok!?
Ferenc pápának szívből köszönöm ezeket a szép gondolatokat azoknak az áldozatok nevében is, akiknek útját kísérhetem!”
Nyitókép: Perintfalvi Rita Facebook-oldala
***
Az egyház elleni hadjárat tökéletes eszköze lett mára Hodász András
Összesen 54 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Te nyomorult egyház pusztító ügynök, szerinted a pápa miért fogalmazott így:
"Az egyház nem próbálhatja meg elrejteni a visszaélés tragédiáját, bármilyen legyen is. Ahogy a családokban, sportklubokban és egyén intézményekben sem."
Azért ritus, és most kapszkodj meg, mert a gyerekekkel foglalkozók közül manapság a keresztény papok produkálják a legkevesebb pedofil bűncselekményt!
Ami azt jelenti, hogy azok, az NGO-k, online és nyomtatott újságok és véleményvezérek, akik a papi pedofíliáról úgy beszélnek heti rendszerességgel, hogy nem említik meg, hogy a rabbiknál, imámoknál, tanároknál, szülőknél, edzőknél, sportorvosoknál, koli nevelőknél, muszlim és fekete migránsoknál a papokét messze-messze felülreprezentált a pedofília, azok a keresztény egyház fizetett ellenségei.
Rita te is csak egy nyomorult vakond vagy, égig érő egóval...
Azt is elmondod Ferenc pápának, hogy bojkottáltad a katolikus Egyházat, és bojkottra szólítottad fel a "híveidet"?
Azt is, hogy azóta nem jársz templomba, nem gyónsz és nem áldozol?
Bejelentkezés