Felmérés: A PiS nyeri a választást Lengyelországban, de nem lesz többsége

2023. március 20. 14:15

A Donald Tusk vezette Polgári Koalíció áll a második helyen egy közvélemény-kutatás alapján.

2023. március 20. 14:15
null

A Rzeczpospolita napilap online felületén tette közzé a március közepén készített, legnagyobb politikai pártokra vonatkozó közvélemény-kutatás eredményeit, amelyből kiderült, hogy ha most lennének a parlamenti választások, akkor a Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) kormánypártot is magába foglaló Egyesült Jobboldal (Zjednoczona Prawica) az első helyen végezne a választáson.

A Jarosław Kaczyński vezette koalícióra a megkérdezettek 31 százaléka szavazna,

amellyel a pártszövetség a választásokat ugyan megnyerné, de nem lenne meg az abszolút többsége.

Tusk pártja a második helyen végzett

A második helyet a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció (Koalicja Obywatelska) érte el, amelyre 26 százalék szavazna. A Konföderáció (Konfederacja) kilenc százalékot ért el, és ezzel a harmadik helyre került a pártok támogatottságára vonatkozó felmérésben. 

A lap hozzátette, hogy a Lengyel Néppárt, a Kukiz ’15, a AgroUnia és az Egyetértés nem érné el a parlamenti küszöböt. Emellett 13 százalékot tesz ki a bizonytalan szavazók száma – hívta fel a figyelmet Rzeczpospolita.

Nyitókép: Wojtek RADWANSKI / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Swatim12
2023. március 20. 18:38
Ez a "polgári koalíció"...ööö ez a lengyel DK???
Takarító
2023. március 20. 17:58
Mit keres a képen Szűrös Mátyás? A lengyelekhez disszidált?
scorpicores
2023. március 20. 17:38
Teljesen rossz a felmérés, a PIS 37%, a Tusk ügynök tömörülése 30%-os, három párt (Holowna, egy balos meg egy független) áll 10-10%-on. De hogy itt Kacinskiék kivel tudnának koalícióra lépni ?? Passz...Mivel a Holowna vezérrel fotózkodott Márky Zay annó, így ők Tusk barátok inkább...a mi szempontunkból végül is mind1...Majd felébrednek a PIS-ben, de akkor már késő...
Takarító
2023. március 20. 17:00
Pisivel fognak Donaldék együtt Tusolni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!