Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
Egy kommentelő azt írta, csőbombát rejtett el a lakásában.
„A délelőttöt a rendőrségen töltöttem, illetve a rendőrség is kiszállt az otthonomba, ugyanis életveszélyes fenyegetést kaptam” – írta Facebook-oldalán Deák Dániel. Egy kommentelő azt írta, csőbombát rejtett el a lakására, ami állítása szerint 5 és fél óra múlva felrobban.
Korábban beszámoltunk róla, hogy letiltotta a Facebook a politikai elemző oldalát. „El akartak hallgattatni, de nem hagytam magam, új oldalt indítottam. Most pedig hogy elindult az új oldalam, jött ez a halálos fenyegetés” – írja Deák. Hozzátette: a rendőrségnek köszöni a szakszerű fellépést, az elkövető ellen a feljelentést tett, a büntetőeljárás pedig megindult.
Hamarosan videóval jelentkezem az ügy kapcsán! – zárta a bejegyzést.
Nyitókép: Ficsor Márton