Új szintre lép a hadviselés: a mesterséges intelligenciát tanítanák be az ukránok az oroszok ellen
Az ukránok több millió órányi drónfelvétel segítségével tanítanák be a mesterséges intelligenciát, hogy segítse őket a harctéren.
Lengyelország a legközelebbi napokban, a szállítmány első részleteként négy MiG-29 vadászgépet ad át Ukrajnának –jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban, a Petr Pavel cseh elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén.
A múlt héten beiktatott cseh államfőnek ez a második külföldi útja. A varsói tárgyalásait követő sajtókonferencián Dudát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a múlt héten a CNN amerikai hírtévének adott interjújában azt mondta: Lengyelország kész más fegyverszállítmányok mellett a légierő szovjet gyártmányú MiG-29-es vadászgépeiből is átadni Ukrajnának.
Duda válaszában megerősítette: a lengyel kormány már határozatot fogadott el az ügyben, a gépeket a napokban szállítják Ukrajnának. A lengyel hadsereg jelenleg tíz-egynéhány MiG-29-essel rendelkezik, ezek többsége teljesen működőképes - közölte. Kifejtette: először, a legközelebbi napokban négy ilyen, az ukrán pilóták által külön kiképzés nélkül is kezelhető gépet szállítanak, a többi MiG-29-est karbantartás után folyamatosan adják át.
A lengyel hadsereg számára az idén leszállítandó, korszerű FA-50-es dél-koreai, valamint F-35-ös amerikai gépekkel helyettesíti őket”
– tette hozzá. Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter egy csütörtök reggeli interjúban megerősítette: Lengyelország egy szélesebb koalícióban adná át Ukrajnának a MiG-29-eseket.
Ebben az összefüggésben konkrétan Szlovákiát említette. Andrzej Duda a sajtóértekezleten elmondta továbbá: Petr Pavellel megvitatták az aktuális biztonsági témákat, ezen belül a júliusban Vilniusban megrendezendő NATO-csúcstalálkozó témáit, valamint az ukrajnai helyzetet.
Beszéltek az észak-déli irányú infrastrukturális összeköttetésekről is, valamint a térségbeli együttműködésekről, konkrétan a Három Tenger Kezdeményezésről és a Bukaresti Kilencek tanácskozásáról. Pavel újságírói kérdésre válaszolva a nemcsak a lengyel-cseh együttműködésben, hanem az egész régió által kidolgozandó tervről beszélt, amikor Ukrajna háború utáni újjáépítése került szóba.
Infrastrukturális összeköttetéseket említve Pavel fontosnak nevezte, hogy hamarosan újraindítják a Stork II nevű lengyel-cseh gázvezeték projektet, amelyet 2019-ben leállítottak, valamint annak összekapcsolását a balti-tengeri Gdanski-öbölbe tervezett úszó LNG-terminállal. A cseh államfő kétnapos varsói látogatása során még a lengyel parlamenti alsó- és a felsőház elnökével - Elzbieta Witekkel és Tomasz Grodzkival - találkozik, pénteken pedig Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel folytat megbeszélést.
(MTI)
Nyitókép: RADOSLAW JOZWIAK / AFP