Hogy ne legyünk oldott kéve – receptek nemzethalál-víziók ellen
A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata hetilapunkban
„A bujdosókkal ha találkozol: / Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, / Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!” – írta egykor Tompa Mihály, és sorai mélyen rezegtetik a magyar néplelket.
Belénk van ivódva, ki tudja, talán már a tajgai, pusztai törzsi évszázadok óta.
Ennél az érzésnél talán csak egy erősebb van a néplelkünkben: a kurucos dac, a csakazértis-mentalitás, a fellobbanó lelkesedés – ami gyakran tényleg csak egy lobbanásig tart – és néha a délibábokba kapaszkodás.
S hogy miért is töprengünk ezen éppen most? Mert sokan és sokat foglalkoznak – köztük lapunk is – a legújabb népszámlálási adatokkal, a magyarság létszámának alakulásával határainkon innen és túl. A nem túl örvendetes adatok kapcsán pedig azzal, hogy mit is lehetne tenni, milyen állapotban van a magyarság, annak öntudata, s milyen jövő áll előtte.
A tavalyi népszámlálás pőre adatai azt mutatják: mindösszesen 9,6 millióan laknak Magyarországon – sőt
és a negatív trend megállása vagy pozitívba fordulása egyáltalán nincs a láthatáron.
Emellett pedig a külhoni magyarság száma is mindenhol csökken: Erdélyben – ahol hivatalosan épphogy egymilliósra mérték, de a valóságban még kicsit nagyobb lehet –, a Felvidéken és még inkább a Vajdaságban. Kárpátaljáról pedig jobb lenne nem is beszélni – de hát kell, az ottani magyarságról a leginkább: Ukrajnának már a háború előtt reménytelen helyzete és a háború totális, az élet minden területére kiterjedő tragédiája az utolsó szögeket veri be a helyi magyarság pozitív jövőképének koporsójába.
Határainkon innen a kormányzat több mint egy évtizede nemzetközi léptékben is nagyszabású, nagylelkű támogatási rendszert tart fenn a családok, a gyermeket vállalók és nevelők segítségére.
Az évtizedes politika eredménye: most mintegy 1,6 a termékenységi ráta, ami látható emelkedés az 1,2 körüli mélypontról – de ez még mindig csak a fogyás ütemének a mérséklődése.
És az újabb fiatal nemzedékek, benne a termékeny korú nők létszáma egyre alacsonyabb, hiszen a hetvenes évek vége óta csökken a születések száma. Az akkori évi 170-180 ezer születés helyett már sok éve 90 ezer körül alakul ez a szám, és már az jó, hogy a 2021-es 93 039 születés a második legmagasabb adat 2010 óta.
hacsak valami csoda folytán nem kezdenek tömegesen három, négy, öt gyereket vállalni – márpedig ilyen csodák sehol nem történnek a fejlett világban.
De egy nemzet népességét nem „csak” a gyerekszületés pénzügyi támogatásával lehet gyarapítani, pláne a hatalmas erejű korszellem ezzel szembemenő tendenciáival birkózva.
érdemi, átgondolt és hatékony népegészségügyi intézkedésekkel egy olyan, meglehetősen lerobbant állapotú nép esetében, mint a mienk.
A mostani oktatáspolitikai holtpontról ellépve immár egy átfogó közoktatási reformmal felépíteni a korszerű tudásra alapozó új Magyarországot, ahol jövőképes, biztos tudással és optimizmussal tervezhetik jövőjüket a fiatalok.
Az alulról építkező közösségek támogatásával, egy polgári társadalom organikus építésével lassan újraszőni a bizalom hálóját ebben az extrém individualista, (köz)bizalom nélküli magyar társadalomban.
És gyarapodó, jövőképes, vonzó nemzetként hazacsábítani mind többeket a külföldre távozó sok százezer magyarból.
Valamint idevonzani dolgos, szorgalmas, beilleszkedni képes idegeneket, akikre Magyarországnak szüksége lehet – ami oly sokszor megtörtént már a korábbi évszázadok során.
De mi mást is lehetne tenni, ha nem akarjuk végigasszisztálni saját nemzetünk lassú elfogyását?
Ha demográfiai csodát nem is lehet csinálni, sok lehetőség van még arra, hogy egyrészt lassan stabilizálja magát Magyarország népessége, másrészt pedig
A jó hír: ehhez elsősorban nem másokat, hanem önmagunkat, saját rossz beidegződéseinket és téves közmegegyezéseinket kell legyőzni. Hogy ne legyünk oldott kéve.
Nyitókép: Shutterstock
Összesen 39 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Nem lehet arra kötelezni a nőket, hogy ne vállaljanak munkát. A választás most is adott, élhet egy nő a csak a családjának is, ha a családi körülmények, jövedelmek és megbeszélt apa-anya munkamegosztás ezt lehetővé teszik. Globálisan megfigyelt, pontosan látható tény, hogy amint egy ország elér egy bizonyos fokú jólétet és középosztályosodást, általánosabb létbiztonságot + nők iskoláztatási és munkába állási szintjét, akkor ott leesik a gyermekszületések száma - jobb esetben a reprodukció környékére, rosszabb esetben az alá. Európától Kelet-Ázsiáig, fejlettebb arab országoktól Latin-Amerikáig és Délkelet-Ázsiáig nincs olyan nemzet, ami valami csoda folytán ez alól ki tudná húzni magát.
Egyszerre nem tudsz két helyen nemcsak ott lenni, de helyt állni.
Bejelentkezés