A Fidesz képviselői tehát az antidemokratikus állapotot elégelték meg, s bontották le a kordonokat. Mit mondtak erre az akcióra a liberálisok? Az SZDSZ-es Gusztos Péter például politikai majomparádénak nevezte az akciót. „Egyetlen parlamenti képviselőnek sincs felhatalmazása arra, hogy önkényesen, fizikailag így közbeavatkozzon” - jelentette ki a képviselő.
Ezzel szemben 2010 óta a Kossuth tér immár felújítva, számos tüntetés helyszíne lehetett, ezrek, tízezrek fejezhették ki ellenérzésüket a kormányzó hatalommal szemben. Rázta az öklét az Országház előtti színpadon Orbán felé Molnár Áron noÁr vagy éppen Pukli István, de még Gyurcsány Ferenc is sátrazhatott és éhségsztrájkolhatott a téren kedvére.
A tiltakozás és tüntetés lehetősége ma a rendőrség részéről is professzionálisan biztosított, kiemelt helyszín is akad hozzá bőven. Más kérdés, hogy a szerényebb érdeklődés okán manapság szívesebben szerveznek demonstrációt relatív szűk budapesti hidakra, ám ha akarnák, mehetnének szinte minden nap a magyar demokráciát szimbolizáló Országház elé. Lelkük rajta.