Jól járnak a magyar szülők: ennyi plusz szabadság jár az anyáknak, apáknak 2023-ban
A munka törvénykönyve csaknem húsz paragrafuson keresztül szabályozza a szabadság különböző fajtáit és a kiadásukra vonatkozó előírásokat. A rendelkezések az idei évtől több ponton is változtak. Pontokba szedtük, mire érdemes figyelniük különösen a szülőknek, amikor a szabadságuk kivételéről gondolkodnak.
Gyermekek után járó pótszabadság
Régóta része a munka törvénykönyvének, hogy
Ennek mértéke egy gyermek után kettő, két gyermek után négy, három vagy több gyermek után összesen hét nap. Fogyatékossággal élő gyermekek esetében a pótszabadság két munkanappal nő.
Apasági szabadság
Az apák számára jó hír, hogy ez év január elsejétől duplájára, ötről tíz napra emelkedett az apasági szabadság mértéke. Ez azt jelenti, hogy az apa a gyermeke születését követő – örökbefogadás esetén legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő – második hónap végéig tíz munkanap szabadságra jogosult. Ezt a kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben kell kiadni.
Szülői szabadság
Szintén új eleme a törvénykönyvnek az úgynevezett szülői szabadság, amelyet egy európai uniós irányelv átültetésével vett át a magyar jog.
Ennek lényege, hogy a munkavállalót gyermeke hároméves koráig negyvennégy munkanap szülői szabadság illeti meg, amit a kérésének megfelelő időpontban vehet ki. Az igénybevétel feltétele, hogy a munkaviszony egy éve fennálljon.
Érdemes figyelembe venni ugyanakkor azt is, hogy
amelyet csökkenteni kell az erre az időszakra a munkavállalónak megfizetett gyed, gyes összegével.
Magyarország az élen
A Portfolio hívta fel a figyelmet a napokban arra az OECD-listára, amely azt mutatja be, miként alakult a világban a fizetett anyasági és apasági szabadnapok száma, valamint azt, hogy ez alatt az idő alatt mekkora összeg illette meg a szülőket.
Mint írták, az OECD-tagállamok átlagában az anyáknak a szülés után valamivel kevesebb mint 19 hét fizetett szülési szabadság jár. Az OECD-országok többsége a korábbi kereset több mint 50 százalékát pótolja, sőt 17 tagállam az átlagkeresetű anyáknak teljes kompenzációt nyújt a szülési szabadság idejére.
„A szülői szabadságot tekintve Magyarország is benne van a top 10-ben, ráadásul az ezen időszak alatti kifizetés esetében egyike vagyunk azon országoknak, ahol a bér 100 százaléka jár az anyáknak” – olvasható a Portfolio cikkében.
Jó a több apai szabadság, már csak még több kell belőle!
Nyitókép: MTI/Filep István
Összesen 7 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés