
Miként erodálta magát a Jobbik törpepárttá, és hogyan vált egykori vezetője a nemzeti gondolat árulójává?
Tényleg nem terveztem, hogy az ellenzék önismétlő tépelődéseivel és meglehetősen szűkös jövőperspektívájával foglalkozom. Pedig téma lett volna bőven, Gyurcsány Ferenc furcsa rituáléval a Parlamentbe befogadott új harcostársa vagy a Momentum és a régi SZDSZ diszkrét összefeszülése bőségesen kínált muníciót.
Azonban ezek a belmozgások és őrlődések egyelőre újat nem hoztak, és az is igaz, hogy még mindig nem látni a DK és a Momentum iszonyrendszerében új fejleményeket. Amíg pedig ez a meccs nincs lejátszva, az ellenzéki főhatalom kérdésköre nincs eldöntve (legalább a következőre választásokra), addig sok újdonságot nem lehet állítani a baloldalról.
A Jobbik partján hajótörést szenvedett, így a Nép Pártján megkapaszkodni kívánó politikus oda jutott, hogy a határon túli magyarok szavazati jogát kérdőjelezte meg. Kivételesen rövidre fogott állásfoglalása a legízesebb szabad madaras időket idézi, amikor úgy fogalmaz: „Határon túli magyarok ne szavazhassanak magyarországi pártokra (...) Lesz önrendelkezése? Autonómiája? Nem. Mert ma a magyar kormány pont ezekért nem küzd.”
Ezt nem lehet félreérteni, ezt nem lehet máshogy értelmezni. Ez világos beszéd, lényege a külhoni magyarság régóta vágyott és megszerzett jogainak annullálása. Ama makacs különbségtétel felhevítése, amivel a szép emlékű MSZP-SZDSZ-koalíció kettéválasztotta a nemzetet.
Csupán az kérdéses, miként is lehetett idáig süllyedni a gárdamellényes nemzeti radikalizmusból.
Miként erodálta magát a korábban 20%-os Jobbik törpepárttá, és egykor leghangosabb vezetője hogyan vált a nemzeti gondolat árulójává?
A lélektani folyamatokat majd összerakják a történelem pszichológusai, mi elég, ha csak annyit állapítunk meg, hogy az idő mindig elválasztja az ocsút és a búzát. A nemzetit és a nemzetiest. A percembereket és az államférfiakat, ahogy most is.
Nyitókép: MTI/Komka Péter