Csillapodhat az atomhelyzet: Irán és Szaúd-Arábia megegyezett a kapcsolatok helyreállításáról

2023. március 12. 14:59
A nagykövetségek újranyitása széleskörű hatással lehet az iráni nukleáris megállapodásra.

Irán és Szaúd-Arábia, a Közel-Kelet két nagy olajtermelő riválisa megállapodott a kapcsolatok helyreállításáról és a nagykövetségek újranyitásáról hét évvel a kapcsolatok megszakadása után – számolt be a The Guardian. A portál szerint a megállapodásra kínai közvetítéssel Pekingben tartott tárgyalások után került sor.

„A megbeszélések eredményeként Irán és Szaúd-Arábia megállapodott abban, hogy két hónapon belül újra felveszik a diplomáciai kapcsolatokat és újra megnyitják a nagykövetségeket” – jelentette az Irna iráni állami hírügynökség egy közös nyilatkozatra hivatkozva.

Rijád megszakította a kapcsolatokat Teheránnal, miután 2016-ban iráni tüntetők megtámadták a szaúdi diplomáciai képviseleteket Iránban, miután Szaúd-Arábia kivégezte a köztiszteletben álló síita klerikust, Nimr al-Nimrt. A túlnyomórészt síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia közötti rivalizálás uralta a közel-keleti politikát az elmúlt években, és kiterjedt Szíriára, Irakra, Libanonra és Jemenre is.

„A döntés végrehajtása után a két ország külügyminiszterei találkoznak, hogy előkészítsék a nagykövetek cseréjét” – közölte az iráni állami televízió.

„Nyugattól független külpolitika”

A cikkben megjegyzik: a megállapodásnak potenciálisan széleskörű következményei lehetnek az iráni atomalkura és a jemeni polgárháborúra, ahol a két fél proxy-háborúba keveredett, Mindez azt mutatja, hogy

Szaúd-Arábia új elszántságot mutat a nyugattól független külpolitika folytatására.

A szaúdi sajtóügynökség megerősítette a megállapodást, amely szerint a két ország megállapodott abban, hogy tiszteletben tartják az állami szuverenitást, és nem avatkoznak egymás belügyeibe. A közlemény szerint Rijád és Teherán megállapodott egy 2001-ben aláírt biztonsági együttműködési megállapodás aktiválásáról is.

Nyitókép: Fejkendős iráni hölgy Khomeini ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítójának teheráni sírjánál 2006. március 5-én  (Morteza Nikoubazl / NurPhoto via AFP)

 

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés