Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy lapinterjúban azon véleményének adott hangot, hogy a nyugati országok nem fognak egyhamar vadászrepülőgépeket adni Ukrajnának.
Nem számítok arra, hogy a közeljövőben megtörténik a vadászgépek szállítása, mert ez logisztikai és technikai szempontból nagyon nehéz feladat”
– fejtette ki. Kiemelte: éppen ezért az ukrán fél azt javasolja, hogy kezdjék meg már most az ukrán pilóták kiképzését a nyugati vadászgépek vezetésére.
Érdekesség a hír kapcsán, hogy alig egy hónappal ezelőtt Zelenszkij egyik bizalmasa kijelentette, hogy szerinte csak idő kérdése, hogy megérkezzenek az F16-os bombázók. Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára akkor azt mondta: biztosan meg fognak érkezni a gépek,
„de sajnos addig a függetlenségünkért harcolva elveszítik az embereiket”. Erről
itt írtunk bővebben.
A kijevi városvezetés közben arról számolt be, hogy vasárnap reggelre sikerült teljesen helyreállítani a csütörtöki rakétatámadás következtében megszakadt távhőszolgáltatást. Közleményük szerint a fővárosban mindenütt van áram- és vízszolgáltatás.
***
Botrány a Házban, brüsszeli alkudozások, orvoskamarai befeszülés és háborús latolgatás - heti hírmagyarázat, ezúttal Bayer Zsolttal, Veczán Zoltánnal és Kacsoh Dániellel. #mandiner Mandiner - A polgári karakter.
(MTI)
Nyitókép: HANDOUT / SOUTH KOREAN DEFENCE MINISTRY / AFP