S bár az Európa keleti felében szélsebesen kibontakozó háborús helyzet okozta politikai trendhullámok a védelmi szövetségként, ámde eredetileg meghívásos alapon működő NATO-t megértő álláspontra kényszerítette ebben a kérdésben, számos oroszpártisággal aligha vádolható katonai és biztonságpolitikai szakértő is óvatosságra intette ezzel kapcsolatban mind a csatlakozni vágyó országokat, mind pedig az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét. Ám a bennfentes transzatlanti érvekkel ékeskedő szakértők ellenére valamennyi NATO-tagország belátta, hogy bár valóban találni ellenérveket az északi irányú bővülés kapcsán, ha a jelenlegi háborús helyzetben dönteni kell ebben a kérdésben, a mérleg nyelve a befogadás irányába billen.
Fontos aláhúzni, hogy a jelenlegi – és az elmúlt hetekben tapasztalt – nemzetközi hisztériakeltés és meglehetősen feszült légkör ellenére a magyar kormány rendkívüli józanságot mutatott ebben a kérdésben.
Emlékezetes, Budapest már tavaly ősszel nagyvonalúan jelezte, hogy bár az elmúlt évek során jó néhány alkalommal kerekedett politikai vita Magyarország és az ominózus két ország vezetése között számos, kifejezetten a magyarokat és a magyar jogállamiságot, illetve demokráciát érintő alaptalan vádaskodás miatt, Budapest nem fog vétót emelni az északi bővülés kapcsán. Sőt, a ratifikáció formáját hivatalos módon, az Országgyűlésen keresztül fogják érvényesíteni, amint az arra vonatkozó szabad kapacitások lehetőséget adnak.
Hiszen nem szabad elfelejteni, miképpen az a közelmúlt valamennyi Európát érintő válságában előfordult, Brüsszel a tagállamok összehangolt megsegítése, valamint a legfontosabb cselekvési tervek kijelölése helyett rendre azzal volt elfoglalva, hogy politikai alapon egy-egy renitensnek bélyegzett országot – éppenséggel Magyarországot vagy Lengyelországot – mondvacsinált okoknál fogva megpróbáljon megleckéztetni.
Ennek eredményeképpen tárulhatott a magyar állampolgárok elé a múltban az a szürreális látvány nem egy alkalommal, hogy miközben a kormány épp egy adott krízishelyzet legnehezebb időszakában próbálta érvényre juttatni élelmes terveit példának okáért a határvédelemmel vagy a vakcinapolitikával összefüggésben, addig