Gyurcsány szerint a Fidesz szavazói szégyelljék magukat
Tisztújító kongresszust tartott vasárnap a DK. A legnagyobb ellenzéki párt eseményét Gyurcsány Ferenc évnyitó beszéde zárta.
Gyurcsány ezzel egyébként a negyedik ellenzéki vezető a sorban. Korábban hasonló beszédet tartott Toroczkai László, szombaton pedig Ungár Péter és Donáth Anna.
„A látszattevékenységek nem hoznak igazi változást" - jövőértékelő beszédet tartott Donáth Anna
„Jövőértékelőnek" nevezett beszédet tartott szombat délután a Momentum korábbi elnöke, jelenlegi EP-képviselője Donáth Anna. A politikus gyermekvállalása miatt a párt legutóbbi tisztújításán nem indult. „Itt állok, mert másként nem tehetek. Nem hiszek a véletlenekben. Van olyan, hogy szembejön a valóság, és nem tudod, de nem is akarod kikerülni.
Végül valamivel 14 óra előtt lépett színpadra magyar és uniós zászlók tömkelege előtt a volt kormányfő, előtte Kordás Lászlóra emlékeztek a kongresszus résztvevői, majd az Örömódát játszották.
„A mi szakmánk temrészete, hogy küzdeni szoktunk. Én is sokat küzdöttem az elmúlt két évtizedben. Most is küzdök, van egy lakótársam pár napja: influenzának hívják. Egyelőre döntetlenre állunk” – kezdte Gyurcsány meglepően halk hangon, melynek oka feltehetőleg az említett betegség lehetett.
„Amikor mi Európáról beszélünk, akkor nem Brüsszelről, de még csak nem is Berlinről, Rómáról, Párizsról beszélünk, hanem arról beszélünk, hogyan szeretnék élni. A tisztelet kultúrájáról beszélünk” – jelentette ki Gyurcsány,
„Igen, van speciális magyar érdek, azt védeni kell. De van európai politika is. A mi politikánk ezen a két pilléren nyugszik” – folytatta. Mi nyugatos, demokratikus, európai Magyarországot akarunk, és ebből nem fogunk engedni – szögezte le, majd Lord Palmerston szavait idézte, miszerint Nagy-Britanniának nincsenek barátai, örök ellenfelei, csak érdekei vannak.
„Ha törékeny a gondolat, törékeny az élet, sok mindenre rá lehet venni az embert. Én úgy látom, hogy törékennyé tették a magyart, sok mindenre rávették őket az elmúlt években. Bucsa után még mindig nem értik, hogy nem lehet támogatást nyújtani ahhoz a szemérmetlen magatartáshoz, amit a magyar kormány tanúsít. Bucsa óta az orosz elnök háborús bűnös” – mondta Gyurcsány.
Magyarország ma magányosabb, mint valaha, az elmúlt évtizedekben. A magyar emberek védtelenebbek, a kormány cserben hagyta őket. Ezért mi szembenállunk ezzel a kormánnnyal – folytatta, majd rátért a belpolitikai elemzésre.
„Aki azt mondja, hogy az iskola jövője, a várólisták hossza, és akkumulátorgyárak létesítése nem politikai kérdés, az nem legyőzni, hanem meggyőzni akarja a Fideszt, és aki meggyőzni akarja a Fideszt, az megtartani akarja a Fideszt” – mondta a volt kormányfő. Hozzátette: a politika arról szól, hogy intézzük közös ügyeinket, nem lehet egy problémát kiemelni ebből. Gondolatmenetét folytatva kijelentette: a pártellenes populizmus veszélyes, mert azt hirdeti, hogy nincs szükség olyan pártokra, akik a rendszert akarják leváltani. „Márpedig a rendszert leváltani csak akkor lehet, ha az egésszel állunk szembe. Nincs harmadik út: vagy vele, vagy ellene. Egyetlen helyes magatartás van: teljes szembenállás a kormánnyal, és teljes azonosulás a hazával” – jelentette ki Gyurcsány, aki üzent a Fidesz támogatóinak is: szerinte ezt a rendszert támogatni több, mint bűn: szégyen.
Gyurcsány ezután rátért a cigányság helyzetére. Elöljáróban megjegyezte: előre fél minden szótól, amit ebben a tárgykörben kimond, nehogy megsértsen vagy megbántson valakit. Szerinte azonban beszélni kell arról, hogy minimum 800 000 embert kitaszítottunk magunk közül. Többes szám első személyben beszélt arról, hogy bizony „van bennünk távolságtartás” a cigányoktól, amely nép több száz éve él velünk, és amely a töredezettség állapotában van, részben a saját, részben a többségi társadalom hibájából.
Az árnyékkormányról szólva Gyurcsány megjegyezte: 5 hónap elteltével is úgy látja, helyesen cselekedtek szeptemberben, kétszeresen is: akkor is, amikor árnyékkabinetet hoztak létre, és akkor is, amikor Dobrevet kérték felé ennek vezetésére. Az árnyékkormány értelme, hogy alternatívát mutat „a hétszeresére növekedett gázár” közepette.
Végül Gyurcsány beszélt a DK feladatairól is. Ezek az alábbiak:
1. legyen az otthona mindenkinek, aki szembeáll Orbánnal
2. az árnyékkormány mutasson utat az embereknek
3. A DK tovább terjeszkedjen, legyen ott minden településen, „ahol vágyják a szabad, európai életet”.
A beszéd ezen pontján Gyurcsány köszönetet mondott a két leköszönő elnökségi tagnak, „akik nélkül nem tartana itt a párt”: Vágó Istvánt és Avarkeszi Dezsőt szólította színpadra.
„Magyarországért, a hazáért, a köztársaságért” – zárta Gyurcsány.
Itt vége is volt a beszédnek, – amely összesen így félóráig tartott – a részvevők elénekelték a Himnuszt.
Nyitókép: Gyurcsány Ferenc 2022-es évértékelője, Facebook
Összesen 347 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Vagy a keleti front, vagy ez. Válaszd az ukrán orosz frontot, jobban jársz!
DDD
Érdekes, Orbán előtt senki nem tartott évértékelőt Magyarországon...
Gyurcsány egy önmagát politikailag túlélt, öregedő alkoholista, trükkjeivel-lózungjaival unalmassá vált, lebukott szóbűvész.
Kicsit másképp látom: a Momentum erősen ellenáll, az LMP, a Mi Hazánk ésa Jobbik deklaráltan nem kér Gyurcsányból / Mári-Zay közbekotyogásai sem tesznek jót neki /. Gyurcsány a Párbeszéd és az MSZP felmorzsolásában valóban előrehaladt, de ez csak a régi MSZP gyengébb variációjának létrehozására elég. Ezzel együtt is, valóban vigyázni kell vele, mert rutinos kókler.
Régebben ugyanők ilyen alkalmakkor az Internacionálét énekelték.
Fideszre szavaztam.
Nem szégyellem magam.
Na, akkor most mi van, Gyurcsányi nagyember? Akarom mondani, rongyember..
A hazát a fideszesek is alkotják, úgyhogy azonosulhat, jelentsen is ez bármit az ő zagyva fejében.
Csak a Fidesz iránti határtalan gyűlölete ütközik ki állandóan.
A bevezető olvasása után felmerült bennem, mi van, ha a haza
nem akarja Gyurcsányt?
Mert nem akarjuk! Sőt, még a HVG olvasói is nagy számban elutasítják:-)))))
Igazad van. Pedig emlegethette volna a cigánygyilkosságokat is!
Végre valami jó!
Bejelentkezés