Pénteken jelenti be az MSZP, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezeti majd a párt európai parlamenti listáját – erősítette meg a Mandiner információját a párt egyik név nélkül nyilatkozó vezető politikusa. Mindez megerősíti egyben tavaly októberi értesüléseinket is.
Ezzel együtt úgy tudjuk, konkrét listáról nincs még formális döntés a szocialistáknál,
mindenesetre a párt önállóan méretteti meg magát a 2024-es EP-választáson, ahol legalább egy-két befutó helyet remél.
Tüttő Kata 2019-ben lett a Karácsony Gergely városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, de előtte is dolgozott a Fővárosi Közgyűlésben képviselőként, 2002 és 2014 között.
A főpolgármester-helyettes egyben az Európai Szocialisták Pártjának (PES) tagja, többek között az ő ajánlásuknak köszönhetően választották a Régiók Európai Bizottsága Éghajlatváltozással, Környezetvédelemmel és Energiával foglalkozó bizottságának elnökévé.