Négy férfit fogott el az északmacedón rendőrség terrorizmus gyanúja miatt
Amennyiben a férfiakat bűnösnek találják, az északmacedón törvények szerint nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
Az egyik irányt úgy hívják, coming out, és ünnepelni kell, a másikat úgy, bűncselekmény, és üldözik. Kis európai nonszensz.
Bekopogtatott a rendőrség a máltai X-Faktor korábbi győzteséhez és kihallgatásra vitték. A történet idáig egy szokványos „sztárbalhé” kezdete, amely hamar jelentős sajtóvisszhangot generál és jellemzően valamilyen simlisség rejlik mögötte. Matthew Grech esete azonban rendhagyó, mégpedig annak oka miatt.
A népszerű énekes bűne – a vád szerint – ugyanis az, hogy egy interjújában a konverziós terápia létjogosultsága mellett érvelt. Az esetet a Szent István Intézet oldalán közreadó Puskás Balázs rámutat: a korábban gyakorló homoszexuális Grech nyíltan beszélt arról, hogy mára felhagyott korábbi életmódjával, már nem vallja magát homoszexuálisnak. Amennyiben bűnösnek találják, 5 hónap börtön vagy 5000 euro összegű pénzbüntetés vár rá.
Málta volt az első európai ország, amely törvényben tiltotta meg a konverziós (sokak által reparatív terápiaként ismert) segítségnyújtás nyílt népszerűsítését. A mentálhigiénés segítségnyújtásnak ebben a formájában az arra önként jelentkezők számára nyújtanak segítséget avatott szakemberek, ha a kliens nem boldog homoszexuális, illetve leszbikus szexuális identitásával és közeledni szeretne a heteroszexuális identitás felé.
Grech, aki megtérését követően hagyott fel addigi életmódjával, most tagadja, hogy törvényt sértett volna. Mint mondja, az ominózus interjúban egyszerűen tanúságot tett arról, hogy befejezte a meleg életmódot, változtatni kíván és azt is elmondta, hogy keresztény hite és meggyőződése ebben milyen szerepet játszik. Továbbá – mutat rá Puskás – idézett egy tudományos tanulmányt, amely szerint a szexuális irányultság nem veleszületett és nem megváltoztathatatlan, ellentétben az ember veleszületett nemével, ami viszont nem megváltoztatható.
A Szent István Intézet vezető kutatója kommentárjában abszurdnak nevezi az eseményeket. Mint fogalmaz,
Ha egy heteroszexuális homoszexuálissá válik, azt coming out-nak hívjuk és ünnepelni kell. Ha egy homoszexuális hetero lesz, az lehetetlen, ha pedig erről még beszélni is mer, az bűncselekmény.”
„Nyugat Európában és az angolszász országokban ugyanis orwelli törvények születnek, amelyek régi viccek poénjait emelik az igazság rangjára. Igen, ma már nem tréfa az, hogy »csak kötelezővé ne tegyék«. Vagy az, hogy »majd eldönti fiú lesz-e vagy lány, ha felnő«. Ez ma egy egyre erősödő hiedelem, amely szerint az ember a nemétől elszakadhat, de a szexuális irányultságától (ha az L, M vagy B) nem”, írja Puskás.
A szerző egyben mozgósít is. Felhívásában úgy fogalmaz, „Szeretném, ha felébrednénk. Keresztények és nem keresztények, konzervatívok és liberálisok, mindazok, akik tudjuk, hogy mi az ember. Álljunk ki mellette, érveljünk a tudományosan is alátámasztott igazunk mellett, ne féljünk az agressziótól, amit on- és offline is meg kell emiatt élnünk. Sokkal nagyobb a tét annál, hogy megijedjünk és visszavonulót fújjunk.”
Az eredeti, teljes bejegyzést itt megtekintheti: