Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

„Izraeli állampolgárként, demokrataként és emberként is mélységesen elítélem Bartus László legutóbbi cikkét” – fogalmazott az izraeli ügyvéd.

Bartus László a közelmúltban egy cikkében kritizálta Izraelt, egészen pontosan odáig ment, hogy „illiberális fasiszta zsidó államot” emlegetett. Ezt azonban nem hagyta szó nélkül Daniel Péter sem, a Facebookon üzent az izraeli ügyvéd Bartusnak.

„Izraeli állampolgárként, demokrataként és emberként is mélységesen elítélem Bartus László legutóbbi cikkét, amelyben aljas módon fasiszta és rasszista diktatúrának bélyegezte Izrael Államot az általa szerkesztett Amerikai Népszava c. szennylapban.
Az antiszemita, primitíven gyűlölködő írásában foglaltakat kikérem magamnak,
annak egyetlen hazug, demagóg gondolatával sem értek egyet, egyúttal pedig itt Izraelben megteszem a szükséges jogi lépéseket is az ügyben” – fogalmazott.
Nyitókép: Facebook
