„Páncélautó, igen!” – a nagy Leopard-vita egy Bud Spencer-jelenetben összefoglalva

2023. január 25. 11:15
Anulu szerepében Olaf Scholz a videóban.

Több napos vonakodás után végül beadta a derekát Németország: kedd este bejelentették, hogy Leopard 2 harckocsikat küldenek Ukrajnába.

A világ egyik legmodernebb tankjával jelentősen erősödne, és sikeres támadóhadműveletekre is alkalmas lenne az ukrán hadsereg – már ha lesz a működtetésükre alkalmas személyzet. A szakértők szerint ez még több hónapos kiképzést igényelhet. Összehasonlításképpen: az oroszok nagy számban vetettek be hatvan éve gyártott T-62-eseket is a február 24-én kitört konfliktus után.

Német források a Reutersnek elmondták, hogy azzal engedélyeznék a Leopardok elküldését, ha az Egyesült Államok beleegyezik saját tankjainak átadásába.

Úgy tűnik, hogy most elgördülhet ez az akadály a német kormány elől, ugyanis a Wall Street Journal értesülései szerint még a héten bejelentheti az amerikai adminisztráció, hogy Abrams tankokat küld Ukrajnába. 

Hogy az amerikaiak gyakoroltak máshogy is nyomást a szövetségesükre, azt nem tudni, mindenesetre Leopard-vitát találóan foglalta össze egy coubozó.

Anulu szerepében Olaf Scholz, a királynő szerepében Amerika, Bud Spencerék pedig a külső megfigyelő Ukrajnát alakítják.

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés