Folytatódik a csiki-csuki játszma: a német külügyminiszter szerint Berlin nem akadályozná Leopardok továbbadását Ukrajnának

2023. január 23. 10:08
A nagyvilág eközben attól hangos, hogy Olaf Scholz kancellár nem mer tankokat küldeni.

Annalena Baerbock német hírportálok jelentései szerint az LCI francia hírtelevíziónak vasárnap este nyilatkozva kiemelte, hogy nem érkezett még kérés a szövetségi kormányhoz külföldön értékesített Leopard harckocsik Ukrajnába szállításáról, de ha érkezne, akkor „nem állnánk a kezdeményezés útjába”. Ugyancsak vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel külügyminiszter egy nyilatkozatában kijelentette, hogy

szükség esetén a német részvétel nélkül szerveznek koalíciót a korszerű páncélosaik egy részét Ukrajnának átadni kész országokból. 

A Leopard 2 a világ legerősebb harckocsijának számít. Lengyelország egy nemzetközi összefogás keretében tizennégyet adna át az orosz támadás ellen védekező ukrán erőknek. Finnország, Spanyolország és Portugália is jelezte, hogy csatlakozna a kezdeményezéshez, a balti államok – Észtország, Lettország, Litvánia - külügyminiszterei pedig szombaton közös nyilatkozatban felszólították a német kormányt, hogy azonnali hatállyal biztosítson ilyen harckocsikat Ukrajnának.

A hadiipari exportról szóló német jogszabályok szerint a szövetségi kormány engedélyével lehet külföldön értékesített német harckocsit átadni harmadik országnak. Olaf Scholz kancellár kormányától nemcsak jóváhagyást várnak az ilyen kezdeményezésekhez, hanem azt is, hogy a német hadseregtől (Bundeswehr) is adjanak át Leopardokat Ukrajnának. Boris Pistorius védelmi miniszter pénteken közölte, hogy megvizsgálják a lehetőségeket, felmérik a Bundeswehr állományát, és az Ukrajnát támogató partnerekkel együttműködve a lehető leghamarabb döntenek.

Baerbock: nem érkezett kérés. Mindenki más: dehogynem

A német tárcavezető szavait némiképp árnyalja az, hogy – mint arról a Mandineren beszámoltunk – tüntetések, belpolitikai csatározások, csúcsvezetői beszólogatások követik egymást Németországban és máshol is – mégpedig a Leopard 2 harckocsiknak köszönhetően.

Ezen felül pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is elég félreértelmezhetetlen szavakat intézett a Leopard 2 harckocsik kapcsán Németországhoz a ramsteini találkozón: 

Ha vannak Leopard tankjaitok, akkor adjátok nekünk”

– mondta az ukrán elnök a német köztévének.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés