Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Ulf Kristersson hangsúlyozta, a liberális demokrácia, a népszuverenitás és a jogok tiszteletben tartásának összessége különbözteti meg az Európai Uniót más nemzetközi együttműködésektől.

A legfontosabb az, hogy az unió tiszteletben tartsa a jogállamiságot, mint a politikai, a jogi és a gazdasági együttműködés alapját – jelentette ki az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Svédország miniszterelnöke Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.
Ulf Kristersson, a svéd tanácsi elnökség programját bemutató ülésen hangsúlyozta, hogy a liberális demokrácia, a népszuverenitás és a jogok tiszteletben tartásának összessége különbözteti meg az Európai Uniót más nemzetközi együttműködésektől. Véleménye szerint az uniós szerződés hetes cikke szerinti eljárások és a jogállamiságról folytatott párbeszédek megmutatták, hogy

A jogállamiság megmaradása érdekében a svéd kormányfő továbbá fontosnak nevezte az uniós költségvetés védelmét szolgáló feltételességi mechanizmus alkalmazását.
***
(MTI)
Nyitóképen: Ulf Kristersson (JOHN THYS / AFP)
