Varga Judit a 7-es cikk szerinti eljárás részeként tartott hétfői meghallgatást Magyarország jogállamisági helyzetéréről a „süketek párbeszédéhez” hasonlította: véleménye szerint a folyamat „párhuzamos monológokból” áll, nem valódi párbeszédből, ami ugyancsak bizonyítja, hogy politikai eljárásról van szó, aminek semmi köze a jogállamisághoz. Mint mondta, a hétfői meghallgatás konklúziója annyi lett, hogy a téma továbbra is napirenden marad az Általános Ügyek Tanácsában.
„Nekünk továbbra sincs más dolgunk, mint hogy ebben az eljárásban megfeleljünk a magyar emberek bizalmának: választóink döntöttek, hogy milyen uniós politikát folytasson a kormány, hogy védje meg a határokat, családokat, nemzeti szuverenitást” – jelentette ki.
Jogállamiság
A jogállamisági mechanizmus Magyarország elleni megindításáról azt nyilatkozta, hogy a bizottság a magyar kormánytól egyelőre információkat kért, tévhit, hogy szankciókról, pénzmegvonásról van szó.
„Az az alapállás, hogy a folyamat végén olyan forrásokat vonnának meg Magyarországtól, amit egyelőre még rendelkezésünkre se bocsátottak” – tette hozzá. Kiemelte: a kormány folyamatos tárgyalásban áll a bizottsággal, „de megvannak azok a vörös vonalak, amiket a magyar választók húztak meg, többek között a gyermekvédelmi törvény és az magyar energiaellátás biztonsága, ezeket nem lehet átlépni”.