Homokvár – TGM halálára

2023. január 17. 13:51

Győrffy Ákos
Mandiner
Egyszer láttam TGM-et a budapesti Lövölde tér játszóterén. Ott ült a homokozó szélén egy három-négy éves gyerek társaságában. Talán egy várat építettek, amiből jól ki lehet űzni a királyokat.

Győrffy Ákos tárcája új, Magasles rovatunkban

 

Ülünk a Lukács-fürdő gőzölgő vizében. Legalább tizenöt éve nem jártam itt. Odakint, az ablakon túl köd. Ez az enyheség, ez a taknyos homály, ami jó ideje átvette a tél helyét. Lehet ennek örülni persze, nem kell annyit fűteni, nem kell havat lapátolni. Én is látom, mennyivel kevesebb tűzifa fogy otthon. Önző szempontok ezek, de az ember önző, örül, ha kevesebb fa fogy, ha nem kell havat lapátolni, csak hát az van, hogy az önző szempontjainkkal nem sokra megyünk.

Az a tél, amit gyerekkorunkból ismerünk, úgy tűnik, búcsút mondott a mi vidékeinknek.

Sok mindentől el kell búcsúznunk még, másból sem áll az úgynevezett élet, mint búcsúk végtelen sorából. A Lukács is melankolikus hely, ahogy a fürdők mindegyike az. Nem a strandokra gondolok, az egy egészen más kategória. Hétköznap délelőtt. A fürdő szinte tele van, a közönség jó része külföldi. Turisták és nyugdíjasok, köztük néhány nehezebben besorolható jelenség, mint amilyenek mi is lehetünk a feleségemmel. Annak idején mi is egy fürdőben ismerkedtünk meg, nem ebben, hanem a Rudasban, egy éjszakai, illegális bulin. A gépészt vagy a portást fizette le a szervező, jöttek is szép számmal a fővárosi underground mindenféle figurái. Engem egy haverom hívott, bár elvileg tilos volt bárkit is hívni, csak a beavatottak tudhattak a dologról. Mindenhol gyertyák és mécsesek égtek, mintha álmodtam volna az egészet.

Ahogy ülök most a Lukács negyvenfokos medencéjében, eszembe jut az az este. Több mint húsz év telt el azóta. A gyertya- és mécsfényben Rilkéről, Buddháról, Hamvasról sutyorogtunk húsz éve, mindenféle bevezetés nélkül, mintha csak folytattunk volna egy előző életben megkezdett beszélgetést. Különös dolgok ezek, a fene se érti. Azóta is ezen gondolkodom, mondhatnám némi túlzással. Mégis mi máson gondolkodjon az ember, ha nem azon, hogy honnan keveredett ide. És ha már idekeveredett valahonnan, mit is kezdjen itt magával. És aztán ha kezdett valamit magával, hová tűnik el innen.

A fürdők igazán alkalmasak efféle gondolatmenetek lefuttatására, bár a megoldás persze az illatos gőzben is elmarad.

Az a jó, hogy legalább itt, ebben az írásban gond nélkül ugrálhatok az időben, ha már az úgynevezett valóságban nincs rá mód. Egyazon időben ülök a Lukácsban és itthon a dolgozószobámban, ami valójában egy szerszámoskamra és egy ruharaktár keveréke. A két helyszín között azért van némi egyezés, már ami az ablakon túli látványt illeti. Mert itt, az erdőszéli ablakon kinézve is ugyanazt a félhomályos taknyot látom, mint a Lukácsból.

A monitor bal alsó sarkában megjelenik egy hír. Idegesítő funkció, mindig elfelejtem kikapcsolni. Meghalt Tamás Gáspár Miklós, ezt írják a kis téglalapban. Halálhírek olvastán mindig elcsodálkozom, hogy a világ mennyire nem vesz tudomást arról, hogy valaki meghalt. Amikor apám halálhíre eljutott hozzám, épp a régi házunk verandáján álltam és néztem, ahogy a verebek önfeledten fürdőztek a kerti tavacskában. Apám meghalt, a verebek ugyanúgy fürdőztek tovább, az egész masinéria haladt a maga útján, mintha mi sem történt volna.

De ha már a Lukács mint fürdő előkerült, az is eszembe jut, hogy TGM engem mindig A varázshegy Naphtájára emlékeztetett, akit több forrás szerint is Lukács Györgyről mintázott Thomas Mann.

Egyszer láttam TGM-et a budapesti Lövölde tér játszóterén. Ott ült a homokozó szélén egy három-négyéves gyerek társaságában. Nyilván a gyereke lehetett. Ott ült egy műanyaglapáttal a kezében és elmélyülten épített valamit.

Talán egy várat, amiből jól ki lehet űzni a királyokat,

hogy aztán az öntudatára ébredt munkásosztály majd bevonulhasson az elhagyott trónterembe.

Áll tanácstalanul a munkásosztály a trónteremben és megilletődve pislog körbe, mint a John Travolta által játszott Vincent Vega nevű bérgyilkos a Ponyvaregény című film azóta méltán elmémesedett jelenetében.

Oké, elfoglaltuk a várat, most mi legyen? Van ott az a trónszék, azzal mit csináljunk? Kivágjuk az ablakon, vagy ültessünk bele valakit? És Lukács György a hátsó sorokból – mit sem tudva arról, hogy TGM homokvárában leledzik éppen – lassan elősompolyog, megáll a trónus előtt és huncut mosollyal így szól: „Nekem lenne egy ötletem”.

Meghalt Tamás Gáspár Miklós

Fotó: Földházi Árpád / Mandiner

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jah, a balosok ebben jók, a megdöntésben. Építésben már nem jeleskednek annyira, beérik az utópiák sujkolásával.

Életem egyik nagy rejtélye ez a cikk, ahol a Star wars megteremtője György Lukács volt. És az is, hogy miért kerestem rá erre.
https://theamericanreader.com/..

Jogász ismerősömnek is tartott egyszer előadást, elkezdte mondani a szövegét, majd a döbbent csendben csak annyit kérdezett: "Maguk nem beszélnek ógörögül?"
Nyilván nem volt a tudatában annak, hogy a jogászok nem filozófia szakosok, és ott nem elvárás az ógörög.

Az élet csupa meglepetés - ez a könyv semmiben sem lóghatott ki a több, LSD és kokain hatása alatt írt horrorregényeitől :)

Jaj de okos itt valaki. Nesze, itt egy kockacukor. Szopogassad, faszkalap.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés