Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

Sz. Szilárd közben beismerte a bűncselekményt.

Friss hírek érkeztek a rendőrgyilkosról. Az elkövető beismerte a rendőrgyilkosságot, valamint a két másik rendőr megszúrását. Emellett beismerte azt is, hogy drogfogyasztó. Sz. Szilárd egyébként személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig egy garázdaság miatt folytatott büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt.
Mint ismeretes, a férfi letartóztatása során zavartnak mutatkozott. A Budai Központi Kerületi Bíróság ma délelőtti határozata alapján 30 napra letartóztatták a rendőrgyilkossággal gyanúsított Sz. Szilárdot.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki fogvatartása helyéül 30 napra,
Ha drogot találnak a szervezetében, az nem mentesíti a felelősségre vonás alól.
Nyitókép: Híradó-képernyőfotó