„Útjában voltam embereknek” – megszólalt az ukrán idegenlégiós magyar kalandornő!
Emese Fajk az ukrán idegenlégióval kapcsolatos, vele szemben megfogalmazott, világsajtót bejáró vádakra úgy reagált a Facebookon: „Közvetve vagy közvetlenül útjában voltam olyan embereknek, akik ki akarták használni a légiót a saját előnyeikre. Ugyanezek az emberek a forrásai azoknak az alaptalan vádaknak és támadásoknak, amiknek hónapok óta az áldozata vagyok.”
Fajk szerint eddig nem mutattak fel neki bizonyítékokat az ellene felhozott vádakhoz. Kijelentette azt is: nem vett részt katonai gyógyszerek szállításában semmilyen formában.
Azt közölte: a hadsereg és az SZBU ukrán biztonsági szolgálat képviselői arról biztosították őt, hogy nincsenek ellene zajló nyomozások. Azt is állítja: továbbra is élvezi katonai feljebbvalói bizalmát, ők engedték meg neki a poszt közlését is.
„Azzal vádolni engem, hogy az ellenséggel működök együtt, azok után, hogy többet szolgáltam Ukrajnában, mint a vádlóim, nem csak nevetséges, hanem egyenesen undorító” – írta posztjában Emese Fajk.
(Nyitókép: videó, képernyőmentés)
Összesen 82 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
"Medencemagyarság" - zseniális! :-DDDD
Nagyon szellemes troll, de érhetetlen módon a legtöbben libsinek hiszitek, pedig nem olyan nehéz látni, hogy csak torz tükröt tart a neomarxisták elé.
Medencemagyarság. Ez új. :-D
Bejelentkezés