Kicsit olyan, mint a Harcosok klubja – így uralná a világot Tibor Fischer

Bemutatták Tibor Fischer, az MCC Irodalmi Műhely vezetőjének könyvét, az Így urald a világot, mely az MCC Pressnél jelent meg. Az eseményen a könyv szerzőjével Smid Róbert irodalom- és kultúratudós, az ELTE BTK oktatója és Boris Kálnoky, az MCC Média Iskolájának vezetője közösen vett részt, a beköszöntő szavakat Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója mondta e.

Kiemelte, hogy a könyv a címével ellentétben nem a geopolitikáról szól és

a végső igazság megismerésére való törekvésről és persze azért is szórakoztató mű, mert olyan karakterekkel találkozhatunk, akikre a saját életünkből is ráismerünk.

Világuralom és társadalmi nyomás

Miután a szerző felolvasott pár oldalt könyvéből a londoni milliárdosokról, Kálnoky a beszélgetés elején humorizálva utalt rá, hogy Fischer valószínűleg nem akarja uralni a világot (mire a szerző megjegyezte, ha lehetősége lenne rá, talán eljátszana az ötlettel). Az MCC Média Iskolájának vezetője rögtön azt sem tudta megmondani, hogy a könyv regény vagy valamilyen más műfaj-e. Smid sietett Kálnoky segítségére, aki tisztázta, hogy a munka vitán kívül regény.

melynek eredeti könyvverziójában Tyler Durden kifejezi a főszereplő mély vágyait, melyeket nem valósít meg a társadalom nyomása miatt. A főszereplő itt is erőszakos, de mint egy Guy Ritchie filmben, itt sem kapjuk meg az akciójeleneteket, hanem visszapillantásokban, emlékekben mutatkozik meg az erőszak.

A főszereplőről tudjuk, hogy erőszakos ember, de nem látjuk, hogy így viselkedik, csak kollégáitól, a róla posztoló emberek szövegeiből tudjuk meg, hogy ezt vagy azt tette. A kötetet Smid a Nestor csészéhez hasonlította, mely az olvasóhoz beszél. A könyv lényegében a főszereplő életének egy évét mutatja be, az első fejezet végén már meg is verik a karaktert, annak önsajnálatáról, dühöngéséről szól.

Kálnoky utal rá, hogy a főszereplő frusztrált embernek tűnik, mire Fischer jelezte, hogy

A várossal az a probléma, hogy egyszerűen nem bír el annyi embert, ahány ott él. Fischer Londonban nőtt fel a hetvenes években, amikor az remek hely volt, ma viszont négyszer annyian élnek ott. Régen maximum nyáron vagy karácsonykor volt nagy a tömeg, most pedig lépni sem lehet a város egyszer részein. 

Fischer szerint a regények alapvetően támaszpontok adására szolgálnak, hiszen

Fischer újságíró, és az újságíró lét egyik előnye szerinte, hogy az ember sokat utazhat és olyan emberekkel találkozhat, akikkel amúgy nem találkozna, kivéve ha pl. sportújságíró. Ez nagyon jó lecke, mert ha az utcán odamegyünk emberekhez, és megkérdezzük őket, milyen a nemi életük, nem felelnek őszintén, de ha azt mondjuk, újságírók vagyunk, és egy cikkhez érdekel, akkor feltárulkoznak. 

Arról az olvasók döntenek, miből lesz remekmű

Kálnoky kérdésére, miszerint milyen ember is a főszereplő, Fischer úgy felelt, azt mindenki maga dönti el. „Ha egyszer kiadunk egy könyvet, az közkincs lesz olyan értelemben, hogy az emberek a maguk módján értelmezik azt.” A szerzőt szórakoztatja, amikor írók dühösek, amiért az emberek úgy interpretálják a könyveiket, ahogyan az szerintük nem helyes. Az írók ráadásul sokszor nem tudják helyesen értelmezni saját alkotásukat. A mechanikus narancs írója például nem gondolta, hogy remekművet írt, de ezt az olvasók másképp látták. Fischer egyszer írt egy könyvet, aminek az volt a címe, hogy Ha hülye vagy, ne olvasd el ezt a könyvet! Ez elmondása szerint csupán tréfa volt, s arra utalt, hogy nem lehet irányítani, ki olvassa el a könyveinket. 

Ő például szintúgy dolgozott tévéknél, újságíró, s talán ezért is újságíró a főszereplő. „Minden karakter bizonyos részben te vagy” – jegyezte meg a szerző. De ugyanez igaz a többi karakterre is, akikbe beépítik a szerzők az embereket, akikkel életük során találkoznak: a rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket. A könyv karakterei részben az ő adottságaikat egyesítik, felnagyítják azokat. Az ember a saját tapasztalatára épít, hiszen másra nem is tud. A könyv végső soron a frusztrációinkkal, aggodalmainkkal és haragunkkal való megbirkózásról szól. 

Fotó: MCC Facebook