Érzékenyítés után megijedt a Telekom: a teljes irodaházat lezárták a magyar családvédők elől

2022. december 8. 12:19
„A Telekom szerint a sokat hangsúlyozott elfogadás és párbeszéd az épület lezárását jelenti a családvédők véleménye előtt.”

Amint arról korábban a Mandiner is részletesen beszámolt, anyavállalata, a Deutsche Telekom nyomdokain LMBTQ-érzékenyítésbe kezdett a Telekom hazai leányvállalata is. Először a német cég magyarországi alkalmazottai kapták kézhez a vállalat transzgender kézikönyvét, amelyben többek között arról is olvashatnak, hogy „a férfiak is menstruálhatnak”. A biológiai adottságok „apróságaira” nem adó cég füzete – mint arra Szilvay Gergely kollégánk rámutatott – a gender-ideológia teljes eszköztárát beveti, és még az épület kialakításában is ajánlja megjeleníteni a gender-sokszínűséget. 

A Deutsche Telekom LMBTQ-érzékenyítő tanfolyamainak vezetője 2021 decembere óta egy Katie Neeves nevű transznemű lett, aki egy nőként élő férfi. „Katie” korábban Martin volt, ma pedig mint „transz nagykövet” pozícionálja magát. Elismeri, hogy gender diszfóriában, azaz nemi identitászavarban szenved, ami a DSM-5 diagnosztikai szakkönyv szerint mentális zavar.

A vállalat következő lépése az volt (melyről a Mandiner szintén beszámolt), hogy belső elektronikus felületein folytatta az érzékenyítést. Az intranet „Sokszínű Telekom” című oldaláról érhető el az „LMBTQI támogatói tér” névre hallgató felület, amelyen belül már „Transz-tér” is található. Ez utóbbin belül egyebek mellett arról olvashatnak a vállalat dolgozói, hogy azt a mosdót használhatják, amelyik nemi identitásuknak leginkább megfelel és amelyik használata leginkább komfortos számukra.

A Telekom hölgy munkatársainak nem szabad többé csodálkozniuk, ha adott esetben férfiak is látogatják a női mosdót, mert számukra az „komfortos”. 

A Telekom bejelentette egyébként azt is, hogy a transzgender név- és névmáshasználattal kapcsolatosan már „dolgozik a folyamat kialakításán”. 

Az ügyben megszólalt a konzervatív aktivizmust képviselő CitizenGO magyarországi szervezete is. Az értékvédők először petíciót indítottak, amelyben arra szólították fel a vállalatot, hogy vonják vissza a Transzgender Kézikönyv végrehajtásának követelményét, amely álláspontjuk szerint veszélyezteti a szólás- és lelkiismereti szabadságot, és jogsértések lehetőségét veti fel a munkavállalókkal szemben. 

Azt kérik, ne kényszerítsék rá magyar munkavállalóikra a gender-ideológia csúsztatásainak megfelelő viselkedést. Mint fogalmaznak, „transzgender alkalmazottaik szabadon gondolhatnak bármit a nemükről, viszont ezen személyek tévképzeteinek, illetve

a transzgender-lobbi teljesen téves állításainak elfogadását és annak megfelelő viselkedést nem várhat el a Telekom a vállalat a többi munkavállalójától”

A szervezet több mint 12 ezer aláírást gyűjtött össze, melyeket a cég képviselőinek személyesen, egy kisebb demonstráció keretében szerettek volna átadni a vállalat magyarországi székhelyén. 

Minderre azonban nem kerülhetett sor, mert a Telekom a teljes székházat lezárta a tiltakozás idejére, a CitizenGO képviselőit pedig nem engedték be a hermetikusan lezárt épületbe. „A Telekom szerint a sokat hangsúlyozott elfogadás és párbeszéd az épület lezárását jelenti a családvédők véleménye előtt” – kommentálta a történteket a szervezet. 

Az értékvédők azt ígérik, nem adják fel, elektronikus és postai úton is eljuttatják az aláírásokat a Telekom vezetőihez.

A CitizenGO az alábbi videóban számolt be az esetről:

Kiemelt kép: A 2018-ban átadott Magyar Telekom és T-Systems 58 ezer négyzetméter alapterületű székházának részlete a főváros IX. kerületében, a Könyves Kálmán körút és Üllői út találkozásánál. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés