Összekacsintott Zelenszkij és Merz: olyan fegyvereket gyártanának, amikkel Moszkvát is célba vehetik

A döntés biztosan nem segíti elő a konfliktus békés rendezését.

Bár az amerikai elnök azt nyilatkozta, bizonyos feltételekkel hajlandó leülni tárgyalni Vlagyimir Putyinnal, a Fehér Ház ezt másképp látja.
Mint azt a Mandiner is megírta, Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök közös sajtótájékoztatót tartott a közelmúltban, ennek keretén belül beszélt Biden arról, hogy
Biden fentebbi szavait akár óvatos nyitásként is lehet értékelni, ám a Fehér Ház legfrissebb nyilatkozata alapján erről szó sincs. A Reuters idézi a Fehér Ház szóvivőjét, aki szerint szó sincs arról, hogy Bidennek szándékában lenne tárgyalni Putyinnal az ukrajnai háború befejezéséről.
– szögezte le.
A két nagyhatalom vezetője nem tárgyalt azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, ám a médiában üzentek egymásnak, Biden például háborús bűnösnek nevezte Putyint.
Nyitókép: Mandel Ngan / AFP