Újra és újra kipécéznek minket – Szörényi Levente a Mandinernek

2022. december 8. 6:20
A kormánynak minden évben egy újabb pozsonyi csatát kell megvívnia – véli Szörényi Levente. Interjú a hazánk iránti gyűlöletről, idegenszívű magyarokról és Orbán Viktor sáljáról.

Joó István interjúja a Mandiner hetilapban.

Miután igent mondott egy újabb beszélgetésre – két évvel közéleti fogantatású, nagy vihart keltő Mandiner-nyilatkozata után –, a telefonban hamar Árpád fejedelemre terelte a szót, majd elküldte egy mobilfotóját, amelyen egy óriási hajnali felhő kiterjesztett szárnyú turulmadarat formáz. Ezúttal misztikus mondandókra készüljön az olvasó?
Ennyit igazán elviselhetnének egy olyan fazontól, aki régmúlt történelmünket feldolgozó rockoperákat írt, nem? De csak viccelek, a jelenünk jobban izgat. A szükséges mértékű misztikumot pedig szolgáltatja helyettem ősi szakrális madarunk látomással felérő felhőképe, amit magam rögzítettem erkélyemről pár nappal azután, hogy az ukránok hivatalosan ledöntötték a munkácsi turulszobrot.

Kivéreztetésünkre a legdurvább kísérlet, hogy nem kapjuk meg az uniós járandóságainkat”

Hasonló képek az interneten is feltűntek akkoriban, október közepe táján.
Azokat egy másik pilisszántói lakos készítette, akit személyesen nem ismerek. Jöttek persze a károgások, hogy biztos photoshopolva van, de a képeink egymást erősítik, ráadásul a készülékek rögzítik a felvétel időpontját. Mindenesetre én majdnem elejtettem az erkélyen a mobilomat a félreérthetetlennek tűnő látványtól. Azon előzőleg nem csodálkoztam, hogy az ukrán szomszéd mire fordít figyelmet és energiát – az oroszokkal szembeni háború kellős közepén. Nem tartom persze kizártnak, hogy ebben is kaptak egy kis sugalmazást, valahonnan nyugatról. De az a jelenéses turul az égen napkelet felé néz…

Fotó: Mandiner-archív

A honszerző fejedelmet miért hozná szóba? Netán újra színre viszik valahol az Árpád népe című utolsó operáját?
Azt a darabot nem poroljuk most le. Viszont jövőre lesz negyven éve, hogy az István, a királyt bemutattuk, annak nagyszabású felújítása várható jövő nyáron. Bizakodunk, hiszen tervünk kivitelezésére érkeztek ígéretek, és kitűnő irodai fotók készültek.

A Nyugat már nem is keresztény”

Ez most irónia?
Dehogy, csak egy kis humor, belekapaszkodom vele a reményembe. Gulyás Gergely miniszterrel ugyan nem készült fotó, bár támogatásáról biztosította működésünket. Viszont egy minisztériumi felvételen valóban együtt vagyunk láthatók Csák Jánossal, a kulturális és innovációs tárca vezetőjével, illetve Hoppál Péter államtitkárral. Ők még a közösségi oldalukra is kitették annak a találkozónak a képét, ahol ígéretük elhangzott az előadás támogatására. Jövő év márciusában egyébként az Atilla – Isten kardja oratorikus változatát egészen bizonyosan láthatja-hallhatja a közönség; erre már meg is kapta színpadi ügynökségünk, a Zikkurat a Demeter Szilárd vezette Magyar Kultúráért Alapítvány támogatását. De hogy mit is akarok Árpáddal… Hadd indítsak onnan: nem bírom elviselni, hogy mindmáig „ezeréves államiságunkat” hangoztatja sok közéleti szereplő.

Fotó: Mandiner-archív

Merthogy Szent István csak a keresztény magyar államiságunkat teremtette meg, de már előtte is volt itt magyar államiság? Így érti?
Istváni állam sem volna, de talán mi sem beszélgetnénk most itt, ha nincs 907-ben a pozsonyi csata óriási győzelme a minket hatalmas túlerővel megtámadó egyesült nyugati–európai sereg felett. Ezért történelmi öncsonkítás azt mondani, hogy a magyar államiság ezeréves. Ha nem vesszük is az avarokat, akiknek a Kárpát-medencébe települő második hulláma – László Gyula és egy sor más hivatásos történész szerint is – azonos a magyarok őseivel, legalább Árpád honfoglalóit tekintsük. Árpád fejedelem 896 után, jóval több mint ezeregyszáz éve alapított itt „uruszágot”. Ha lazán lemondunk egy bő évszázadról, akkor még a végén majd beláttatják velünk: Magyarország csak Trianon óta folytonos, tehát mindössze százéves, történelmi országunk pedig, a maga korábbi kiterjedésével, talán nem is létezett. Szomszédjainkon sajnos nem fog múlni, gondoljunk tényleg csak a munkácsi millenniumi turulszobor második elbontására. Ha nem is területi, de szellemi értelemben mindenképp ragaszkodni kell Trianon perújrafelvételéhez, különösen, hogy ez a rendszerváltozással már elindult.

Alaptörvényünknek nekiesnek Brüsszelben, mert úgy kezdődik, »Isten, áldd meg a magyart!«”

Ilyen gesztusnak kell tartani a kormányfő egyszeri nagy-magyarországos sálhasználatát a magyar fociválogatott legutóbbi, Dzsudzsák Balázst búcsúztató meccsén?
Az a szurkolói sál egy-két elvakult balliberális véleményvezéren kívül csak külföldön ütötte ki a biztosítékot. Mára feltartóztathatatlan, hogy lehessen a történelmi országra emlékezni, átélni az együvé tartozást minden magyarral, gondoljunk csak a csíksomlyói búcsúk gigantikus anyaországi részvételére. Antall József, kicsit pátoszosabban, 1990-ben ugyanazt jelezte, mint Orbán, amikor 1990-ben kijelentette: lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Mellesleg az én autóm hátulján is régóta ott a Nagy-Magyarország-matrica.

Fotó: Mandiner-archív

A pozsonyi csata köztudatba hozatala körül valóságos kultúrharc alakult ki, amikor egy esztétikailag tényleg nem túl erős, számítógépes animációs film feldolgozta a történetét.
A pár tíz millióból készített film pocskondiázása csak ürügy volt arra, hogy elleplezzék a magyarság világraszóló diadalának jelentőségét. A 907-es győzelem sok-sok évtizedre, talán száz évre is biztosította a békét a Nyugat támadásaival szemben. Ez óriási szó, mert Gyermek Lajos keleti frank uralkodó szállóigévé vált dekrétumüzenete: „Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak!”, mintha később is megőrizte volna érvényét. Sajnos István idejében is meglátszott ez. Amikor már hivatalosan rég fölvettük a kereszténységet, II. Konrád német király, német-római császár 1030-ban szintén nagy sereggel jött ellenünk, más kérdés, hogy Szent István hada részben a régi szkíta harcmodorral legyőzte őket, és időlegesen Bécset is megszállhatta. Azóta is meg-megújulva, a legkülönfélébb módszerekkel zajlik a „Decretum… ugros eliminandos esse” projekt kísérlete, gondoljunk csak pusztán a 18–19. századi levert szabadságharcainkra, de akár a jelen történéseire is. Utóbbi esetében nem állítom persze, hogy a fizikai irtásunkról volna szó.

Nem túlzás az állítása így is? 
A féktelen gyűlölet inkább a túlzás, amellyel az Európai Parlamentből, egyáltalán egyes brüsszeli bürokraták részéről országunkat illetik állami vezetőinken keresztül. Mennyi vádat, fenyegetést kapott a magyar kormány nyugat-európai országok vezető politikusaitól pusztán azért, mert – schengeni kötelezettségünknek megfelelően – igyekezett feltartóztatni a migránsáradatot 2015-ben, és határzárat épített délen! Kell-e magyaráznom, mit jelentene nekünk, egy kis népnek, ha nálunk is párhuzamos társadalmak alakulnának ki a bevándorlóhullámok térfoglalása következtében? Kell nekünk még „belső Trianon”?

Illés-korszakbeli felvételek az Illés KluBOSCHok Baráti Köre archívumából. A képmontázsban középütt balra Szörényi Levente pilisszántói fotója a turul formájú felhőről <br> Fotó: Mandiner-archív

Szörényi Levente, aki valaha az Illéssel meghonosította a nyugat-európai beatet, a Fonográffal a tengerentúli countryt, Nyugat-ellenessé vált?
Ellenkezőleg, ismét bebizonyosodott, hogy mi nem kellünk a Nyugatnak, legalábbis ha nem hagyjuk magunkat jobban kiszipolyozni vagy éppen a nemzetállamunkat beolvasztani egy amerikai hegemóniájú európai egyesült államokba. Megtörésünkre, kivéreztetésünkre a legdurvább kísérlet az, hogy nem kapjuk meg az uniós járandóságainkat és a covidválságot kezelő helyreállítási program pénzeit. Hát hová jutottunk? Amikor minden még inkább a pénz körül forog az orosz–ukrán háború körüli általános válságban, kipécéznek minket, és úgy gondolkoznak: vonjuk el tőlük a pénzt, majd csak éhen halnak, de legalábbis megbukik Orbán, és jön majd helyette olyan garnitúra, amelyik mellett szabadon lehet garázdálkodni. Ők is tudják, mi is: a pedagógusaink betervezett béremelése ott van az ide nem adott forrásokban. Lehet, hogy furcsán hangzik, de az fogalmazódott meg bennem: a magyar kormánynak minden évben egy újabb pozsonyi csatát kell megvívnia a Nyugattal szemben.

Megnyeri ezeket a kormány?
Eddig sorra megnyerte, de ettől még az esetleg elérhető legjobb ajánlat Brüsszel részéről az, hogy Európa hátsó udvara maradjunk… De van itt még valami. Régebben történt, hogy az István, a király rockoperánk nyomdokain tettem egy tipizálási kísérletet a magyar társadalom tagjaira aszerint, hogy miként viszonyulnak a nemzeti közösséghez és a nagyvilághoz. Három jól kivehető alaptípust körvonalaztam: Szent István-i magyar, koppányi magyar és – Makovecz Imrétől plagizálva a harmadik elnevezést – idegenszívű. Na de mi a fejlemény az idevágó vitában, melyben kaptam hideget-meleget? Nos, hogy mára az istváni magyarnak szembe kell néznie azzal a szigorú ténnyel, hogy a Nyugat már nem is keresztény.

Fotó: Mandiner-archív

Egyre kevésbé az: sokszor még az egyházak is feladják a bibliai hitelveket…
Az unió alkotmányának preambulumában nem történhet utalás a keresztény gyökerekre, a mi Alaptörvényünknek pedig nekiesnek Brüsszelben, mert úgy kezdődik, „Isten, áldd meg a magyart!”. És mert a kereszténységet nemzetmeg­tartónak vallja. Nyugat-Európa kapkodva tünteti el keresztény jelképeit, a multikulturalizmusra, vallási pluralizmusra, a bevándorlótömegek érzékenységére vagy éppen ateizmusra hivatkozva. Én tehát azt mondom, okafogyott azzal vádolni a koppányi – tehát nem nyugatos – magyarokat, hogy nem jó magyarok… Különben a koppányiakat belső használatra átneveztem már turanistákra, az idegenszívűeket meg amerikanistákra finomítottam. Nem az úgynevezett radikálisok a turanisták; van, hogy ilyen pártocskák élén amerikanisták állnak.

Miért volna jobb a koppányinál a turanista szó? Szinte hallom a nácivádat – főleg azoktól, akik helyeselték a baloldal összefogását az addig rettegett Jobbikkal…
Visszakérdezek: mi is a baj a turanista szóval? Az lmbtq betűszó nem félelmetesebb, miután egyre riasztóbbak ennek a mozgalomnak a törekvései? A Turán Belső-Ázsia egy hatalmas területe, egyre inkább bebizonyosodik, hogy a honfoglaló magyarok onnan származtak. Miután Európa nyugati felén szinte már nyomokban sem lehet átélt vagy hiteles kereszténységet találni, és miután Brüsszel egyre ádázabban esik nekünk vagy rekesztene ki, igazolódik, hogy a koppányi vagy turanista magyarok jól gondolták, hogy ne dobjuk ki keleti örökségünket. A turanista nem náci, mindössze a Turán felé tekingető magyar – a Pilis fölött fényképezett turulmadár is kelet felé repül. A turul, amely idevezetett minket, azt mondja, most már figyeljünk jobban keletre, és kevésbé a bomlásnak indult, velünk ellenséges nyugatra.

Mennyi vádat, fenyegetést kapott a magyar kormány pusztán azért, mert igyekezett feltartóztatni a migránsáradatot!”

Miszticizmus nélkül hogy hangozna ugyanez?
Nem lépünk ki az Európai Unióból – hacsak nem utálnak ki minket onnan végképp –, nem kapunk lóra, nem költözünk vissza Közép-Ázsiába, de annyit beláthatunk: szükségünk van lelki és anyagi szempontból arra az erőre, amihez az ősmúltunk és alkatunk is kapcsol. A mi támaszunk nem kis részben kelet felé van, a megmaradásunk bizonyos feltételei kétségtelenül arra találhatók. Beleértve mondjuk egy energetikai megállapodást Azerbajdzsánnal, vagy éppenséggel egy kínai hitelfelvételt, amivel a nekünk ide nem adott európai uniós pénzt tudnánk pótolni… De hát ezekről inkább Szijjártó Péter minisztert kéne kérdezni. Én csak annyit állapítanék meg: a jelen kurzus az eltelt tizenkét év során jól látta, hogy a keleti nyitás a magyarok boldogulásához és biztonságához elengedhetetlen lesz. Az én szememben dicséretre méltó, hogy a kormány részéről megvan az akarat az érdemi keleti politikára.

Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

Békés Márton neve mond valamit?
Annyira nem vagyok azért öreg, hogy ne vegyek észre egy arra érdemes fiatal történészt. Figyelemmel kísérem az M5-ön a Kommentár Klubot.

Ő szokta hangoztatni: a negyedik kétharmados többségű jobboldali kormányzás már korszak. De van itt közben egy világrend-változásos helyzet, meg orosz–ukrán háború is…
Az biztos, hogy a magyarok mai pozsonyi csatái, még ha fényesek is, nem teremtenek hosszú időre biztonságot. Nem mindig volt Árpádunk, Atillánk, Rákóczink vagy Mátyás királyunk. Mindenesetre jó, hogy továbbra is egy államférfi van a kormánynál. Ha nem így alakul idén tavasszal, megint a legrosszabbkor jutott volna felszínre a kunbélaság nemzetfeladó politikája. Valóban konkrét háború dúl a szomszédban, és nem csak a két testvérnép vív egymással. Amerika is a főszereplők egyike. Nem vagyok elemző, csak találgathatok, mi zajlik a mélyben. Az USA a világ egyetlen pólusát képezte jó ideje, de hanyatlani kezdett. Többek között éppen az ismét emelkedő Kelet akadt meg a torkán. Kitörési pontot keresve provokálhatta a – 2014-ben megszerzett Krímmel megelégedni látszó – Oroszországot. Talán azért, hogy gyengítse az oroszokat, talán azért, hogy még jobban alávesse Európát, és a zavarosban halásszon. De arra is gyanakszom, hogy a pusztító világerővel felérő titkos társaságok világában felbomlott az érdekegyensúly, ezért kapcsoltak rá valakik a rombolásra…

A Holdvilágárok Alapítvány alapítójaként létrehozott egy díjat – Árpád-pajzs –, hogy jelképesen „szellemi védelmet” nyújtson olyan hírességeknek, akik a nemzet megmaradásáért fáradoznak. 2007 és 2012 között rendszeresek voltak a díjátadók, azóta semmi…
2013-ban technikai okból valóban nem folytatódott az eseménysor, de maradt a szekrényben hét Árpád-pajzs, amit egyszer még szeretnék átnyújtani valakiknek.

Nem lépünk ki az Európai Unióból – hacsak nem utálnak ki minket onnan”

A díjat sokan megkapták Balczó András öttusázótól Kallós Zoltán népzenekutatón át Makovecz Imre építészig. Kiket látna méltónak az utolsó hét Árpád-pajzsra?
Talán azokat, akik a mai pozsonyi csatákban vitézkednek.

Fotó: Mandiner-archív

A hajdani Illés-bulikon mindig zajos sikerrel játszotta-énekelte Little Richard című saját szerzeményét. Hogyan érintette egy másik rock and roll sztár, Jerry Lee Lewis minapi halála?
Őszintén szólva nem rázott meg; nekem tényleg Little Richard volt ebből a műfajból a kedvencem. Nem azért, mert feka volt – bár ebből is fakadt talán, hogy olyan természetes megnyilvánulása volt a rock and roll. A zongorabillentyűzetet sarkával ütögető Jerry Lee Lewis számomra inkább csak egy pozőr volt, Isten nyugosztalja. Én csak az Illés kezdeti bulijain vágtam hanyatt magam gitározás közben, később mindig eszköztelenül és pózmentesen igyekeztem elementárisat nyújtani a színpadon.

Hogy jutott el a rock and rolltól a rockoperák szerzéséig?
Az alkotási folyamatnak három lépcsőfokát ismerem. Esztergályosszintnek nevezem a legalsót. Azt sem becsülöm le; nem azonos a dilettánssal. Az esztergályos kitűnő szakember kell legyen, ha melléesztergál egy milliméterrel, a hengert ki lehet dobni. A középszint, amikor az ember az esztergálást megtölti tartalommal, és valami egyedit hoz létre végső soron. Mondjuk esztergál egy szobrot. Nálam ezt jelentette egy olyan dal szerzése és eléneklése, mint a Kéglidal vagy Az utcán: „A lányokkal jól megvagyunk, / a konyhában rájuk hagyunk mindent…” Vagy: „Néha furcsa hangulatban, / az utcát járom egymagamban.”  A harmadik szinten az alkotási folyamat néhány fázisa már megmagyarázhatatlan. Utólag, mikor lekottáztam, csodálkoznom kellett. Tetten értem valamit: ez túl jó ahhoz, hogy nekem jutott volna eszembe. Belekerültem, benne voltam egy kozmikus áramlásban.

Hogyan értékeli akkor, hogy ez idáig csak megosztott Kossuth-díjat kapott – az Illés zenekar tagjaként –, pedig sok más egyéni Kossuth-díjas popzenésszel szemben ön darabok szerzőjeként messze meghaladta a háromperces dalok gyártóinak szintjét?
Nem vágyom erre a fajta kitüntetésre, bár az Illés megosztott Kossuth-díjasai után a Kossuthot tényleg sokan elnyerték egyénileg a könnyűműfajból. Nekem az origó az Illés zenekar volt, a népzene beépítésétől kezdve onnan indult ki minden próbálkozásom, kísérletezésem, ami később eljuttatott az István, a királyig és a többi rockszínműig. Éppen ezért az Illés holt és élő tagjaival közös díj nekem teljesen elég.

„Helyette is szégyenkezem!" - itt a nagy Szörényi-interjú a Mandineren!

Szörényi Levente szégyelli Bródy János „csasztuskáját", amelyet hajdani szerzőtársa a „szabad ország, szabad egyetem" jegyében tüntető hallgatóknak írt. 

Szörényi Levente
1945-ben született az ausztriai Gmundenben. A hazai rockzene egyik megalapítója. 1965 és 1973 között az Illés együttes zeneszerzője, énekese, gitárosa, 1974-től 1984-ig a Fonográf vezéralakja. Két legendás zenekarával számos nagy koncertet adott. 1983-ban mutatták be legismertebb rockoperáját, az István, a királyt. Színpadi művei többek között: Kőműves Kelemen, István, a király, A kiátkozott, Atilla – Isten kardja, Veled, Uram!, Árpád népe. Az Erkel Ferenc-díj, a Magyar Örökség díj és a megosztott Kossuth-díj birtokosa. Pilisszántón lakik, sokat időz Balaton-felvidéki szőlőjében.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád 

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Alkotó ember, aki makacsul ragaszkodik elveihez. Hatalmas művész.

Demokráciában mindenki azt mond, ír, amit akar. Bizonyára sokan felháborodnak Levente gondolatain, elsősorban az általa használt felosztás harmadik kategóriájához tartozók. De elfelejtik, hogy a balliberális oldalt animáló zsidó értelmiség meghatározó személyiségei -politikusoktól egészen a művészekig, irodalmárokig, írókig, költőkig, zeneszerzőkig - - alátámasztottan megfogalmazzák, képviselik, kinyilvánítják Levente gondolatrendszerét, ellenkező előjellel.
Kedves barátaim, sok időt töltöttem Lipócia, egyébként hangulatos sörözőiben zsidó testvéreimmel, megváltva a világot. Ha tudnátok, hogy ezekben a körökben - túl a sörözőn - Leventénél sokkal sértőbben, gúnyosabban beszélnek a magyarokról, a nem zsidókról, beleértve a cigányokat is.
Levente, egy múltját szerető, tisztelő, nemzete sorsát féltő magyarhoz méltóan nyilvánul meg. Nem szégyelli a gyökereket, s nem kedveli azok eltépőit, illetve a többség értékrendjét gúnyolókat, köpködőket, s joggal várja el a kormánytól a többség - benne annak kultúrája, őstörténete, értékrendje - támogatását.
A politikai kórképe tökéletes, csak a barikád túloldalán lévők, az idegen érdekek kiszolgálását a nemzeti érdekek fölé helyezők horkannak fel. Miért nem képviselheti ma Magyarországon a nemzeti érdekeket?
Már írtam, hogy a zsidó Heti TV hűséges nézője vagyok, s örömmel tölt el annak vallási elkötelezettsége, a múlt, a gyökerek, az identitás erősítése, példa értékű. A konzervatív oldalon nincs egyetlen egy hozzá hasonló küldetésű média.
Egy erős értékrenddel bíró Magyarország teremt biztos hátteret zsidóságunk számára is. Európában ma ez az az ország, ahol a legnagyobb biztonságban élhetünk.
Aki a kirekesztésre gondol Levente kapcsán..az orosz főrabbi szerint a zsidóságnak kell alkalmazkodnia a befogadó nemzethez, s nem fordítva, ez a békés együttélés kiindulópontja. A magam részéről elfogadom, Leventét is. Hiszen a kategóriái mellé a tények alapján fel lehet sorolni a balliberális oldal cselekvéseit, személyiségeit. Leventének a való élet adta a kezébe a nevesítéseket.....
Az más kérdés, hogy Rákosi és Kádár alatt, majd a balliberális kormányok idején mindent megtettek azért, hogy a magyarokat gyökértelenné tegyék, azáltal irányíthatóvá. Aki nem tiszteli a történelmét, hazáját, nyelvét, kultúráját, családját, vallását, hagyományos közösségi értékrendjét, az elveszett a közösség számára, mindenhol, csak lakik valahol, fogyaszt, olyan médiát, amely nem igényel önálló gondolkodást. Vagyis Levente joggal fordulhat felkiáltással az identitásukat feladó magyarokhoz is. A kommentelők is ezt igazolják.

Még annyit, hogy Levente megértéséhez is legalább annyi intellektus, tájékozottság, történelemismeret szükségeltetik , mint a másik gondolkodó, Schiffer András megértéséhez. Ezt bizony néhányan nem tudják megugrani.......

Köszönöm. Mindig nagyra tiszteltem függetlenül a vallástól, felekezettől, származástól azokat, akik megbecsülték, megbecsülik önnön gyökereiket, értékrendjüket, azt átörökítik, s egyben tiszteletben tartják mások ilyen irányú természetes igényét is. A sokszínűség értékessé tesz, de csak akkor, ha kölcsönösen elismerjük a másikat.
Mindig zavart, amikor jöttek a jelzők a balliberális zsidó értelmiség részéről a magyarok intelligenciájára, tudására, képességeire utalóan, ugyanakkor "megsértődtünk", ha a reakciók célpontjává váltunk. A balliberális értelmiség gőgje ma is általános, baljóskát, ruszkipincsit és társaikat ugyanúgy lenézik mint a konzervatívokat.
Nagyon veszélyesnek ítélem azt is, ahogyan külső irányítással, finanszírozással külső erővektorok a magyarországi zsidóság egy részét a belső feszültség, a kormányellenes hangulat napi szítására használják, s vannak, akik ebben részt vesznek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés