Kudarc volt, de még így is a középmezőnyben: az Antall—Boross-kormány gazdasági eredményei
Szakács Dániel közgazdász írása
Most, hogy végre túl vagyunk a száraz elméleten, belekezdhetünk az érdekesebb dolgokba. Ezennel útjára indul sorozatom, amelyben megvizsgáljuk a rendszerváltástól mostanáig regnáló különböző kormányok gazdasági eredményeit.
Aki politikai vagy akár csak gazdaságpolitikai elemzésre számít, az csalódni fog, mert ennek a cikksorozatnak az lesz a fő küldetése, hogy a nyers, puszta adatok alapján elemezze, értékelje Magyarország gazdasági eredményeit (vagy éppen eredménytelenségét) a különböző kormányok alatt.
Ahhoz, hogy élvezhető és jól összehasonlíthatóak legyenek az eredmények és adatok, néhány kissé önkényes szabályt lefektetek, de ez mind az objektivitás szolgálatában történik.
- Ahol lehet, hiteles külföldi gazdasági statisztikát fogok használni (Világbank, IMF stb.), nehogy szó érje a ház elejét, hogy manipulált adatokkal dolgozom.
- Ha egy adott időszakra vagy évre nincs megbízható vagy hiteles külföldi statisztika, akkor a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adatait fogom használni.
- Egy kormányzati ciklus alapvetően négy év, viszont problémát okoz a választási évek értékelése, hiszen az ilyen években két kormány is „hozzányúl” az ország gazdaságához. Azt a metodikát alkalmaztam, hogy a választási év gazdasága az mindig a régi kormányhoz kerül majd „elszámolásra”. Az okok: a választások mindig április-májusban vannak. Mire megalakul az új kormány, az még egy-két hónap (de volt már olyan is, hogy csak júliusban alakult meg egy kormány (Horn-kormány)), mire valós, érdemi gazdasági döntéseket hoz, addig újabb hónapok telnek el. Amíg ezek a gazdasági döntések elkezdik éreztetni a hatásukat, úgymond lecsapódnak, sokszor fél év vagy még több idő is eltelik.
- Ha több miniszterelnök volt egy négy éves ciklus alatt (például Antall—Boross-kormány vagy Medgyessy—Gyurcsány-kormány), akkor is egy négy éves gazdasági egységbe kerülnek, mert a kormányváltástól és a kormánytagok cseréjétől függetlenül ugyanaz a párt, pártok „adták őket” (Magyarországon még nem volt precedens előrehozott választásokra, ahol az aktuális ellenzék átvette volna a hatalmat).
- Fő mutatóink természetesen továbbra is a vásárlóerő-paritáson mért GDP és GDP/fő, illetve ezeknek az éves szinten történő változása lesz, de emellett más fontos gazdasági mutatókat (munkanélküliség, infláció, átlagfizetés, államadósság stb.) is vizsgálunk majd.
Akkor kezdjünk is bele az Antall—Boross-kormány gazdasági eredményeinek elemzésébe. Nézzük meg, hogy éves szinten hogyan változott a vásárlóerő-paritáson számolt GDP:
1. ábra
Természetesen itt is vásárlóerő-paritáson számoltuk a GDP-t, de ezt már csak a PPP rövidítéssel jelezzük a táblázatban, mert magától értetődő, hogy azzal számolunk. Fontos azt is megemlíteni, hogy az 1991-es évre nem találunk még Világbankos statisztikát (1992-től vezetik a magyar GDP adatokat), ezért erre az évre vonatkozóan a KSH adataival dolgoztam. A többi évnél viszont a Világbank statisztikáit használtam.
Az oszlopdiagramból jól kiolvasható, hogy
Az okokba most bővebben nem mennénk bele, mert ahogy a cikk elején már jeleztem, nem ez a célunk. Azt azonban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy nyilvánvalóan a szocialista gazdasági rendszerből a piacgazdaságba való áttérés sokként érte az országot és a kormányt. Megszűnt a kötelező foglalkoztatottság, így milliók vesztették el az állásukat egyik napról a másikra. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar ipar sok szegmense nagyon elavult a Nyugathoz képest, sok gyár, termelőegység fenntartása, üzemeltetése veszteséges, így ezeket bezárták, ami további elbocsátásokhoz vezetett.
A privatizáció, ami már 1988-ban megindult, a korrupció melegágya volt, milliárdos gazdasági vagyonok kerültek átjátszásra külföldi kezekbe fillérekért, illetve az akkor állami cégeknél dolgozó felsővezetők milliárdos vagyonokhoz jutottak, mindenféle érdem nélkül. A jókor volt jó helyen tipikus esete, de erről majd egy későbbi cikkünkben, később.
Természetesen az akkori ellenzék se volt a kormány segítségére, ahol tudta, gátolta, szabotálta a III. Magyar Köztársaság első kormányának működését, gondoljunk csak a taxisblokádra, amit fantasztikusan sikerült felfújnia, segítenie és meglovagolnia az akkori ellenzéknek, főleg az SZDSZ-nek.
Ha ez nem lett volna elég, akkor még az óriási, Kádár-korszakból örökölt adósságállomány is nyomta a magyar gazdaság vállát.
Az viszont tény, hogy a magyar állam főleg magánhitelezők (többek között japán nagybankok) felé volt eladósodva, azok pedig nem arról híresek, hogy lemondanának a pénzükről...
De az is tény, hogy a tapasztalat és a szakértelem hiánya is nagyon érződött az Antall—Boross-kormányok működésén. Három pénzügyminisztert (Rabár Ferenc, Kupa Mihály, Szabó Iván) és három ipari és kereskedelmi minisztert (Bod Péter Ákos, Szabó Iván, Latorcai János) is elfogyasztott az MDF-kormány.
Ezek a tényezők mind-mind belejátszottak a borzasztó gazdasági teljesítménybe. Az 1991-es évben -12,1 százalékos recesszió volt, amit szintén egy erősen recessziós, -3,1 százalékos év követett. 1993-ra sikerült valamennyire konszolidálni a helyzetet, de akkor is még -0,6 százalékos visszaesés volt. 1994 volt ez első és utolsó éve az MDF kormánynak, amikor némi, 2,9 százalékos gazdasági növekedést sikerült felmutatni. De a korábbi évek óriási visszaesése után ez már nem volt nehéz (az alacsony bázis miatt) és nem túl sokat ért. A négy év alatt, éves szinten, átlagosan -3,23 százalékos visszaesésről számolhatunk be. Tehát az Antall—Boross-kormány esetén eredményesség helyett eredménytelenségről kell inkább beszélnünk.
A többi gazdasági mutató is katasztrofális képet festett: a Világbank adatai szerint a munkanélküliségi ráta 1991-ben 8,5 százalék, 1992-ben 9,9 százalék, 1993-ban 12,1 százalék (a rendszerváltás óta ez a legmagasabb munkanélküliségi ráta azóta is), 1994-ben 10,9 százalék volt.
Az infláció szintén az eget verdeste: a Világbank statisztikái szerint az inflációs ráta 1991-ben 34,8 százalék (a rendszerváltás óta ez a legmagasabb infláció azóta is), 1992-ben 23,7 százalék, 1993-ban 22,5 százalék, 1994-ben 18,9 százalék volt. Tehát,
Egyébként az rendkívül ritka, hogy a magas munkanélküliség magas inflációval párosul (erről majd szintén egy későbbi cikkemben), de az Antall—Boros-kormánynak ezt is sikerült „elérnie”, megspékelve a korábban említett, elképesztően rossz GDP mutatókkal.
Tény, hogy egyik frissen piacgazdaságra áttért volt szocialista ország első négy éve sem volt egy diadalmenet, Magyarország pedig ezek között a középmezőnyben végzett! Voltak jobban teljesítő országok, mint például a csehek (Csehszlovákia, majd 1992-től Csehország), ahol egyszer se ment 5 százalék fölé a munkanélküliség az első négy év alatt (forrás: Világbank), ahogy a GDP is „csak” -11,6 százalékkal esett vissza 1991-ben, majd -0,5 százalékkal 1992-ben, onnantól pedig már a pozitív tartományban mozgott az első négy év hátralévő két évében (forrás: Világbank). Viszont a rosszabbul teljesítő országokról se feledkezzünk meg, mint például Románia, ahol az 1991-es -12,9 százalékos gazdasági recessziót egy -8,8 százalékos követett 1992-ben (forrás: Világbank) és ahol 1991-ben, 1992-ben és 1993-ban is 200 százalék feletti (!) infláció volt (forrás: Világbank).
Összefoglalva:
Viszont a régió és a volt szocialista blokk összes országa is katasztrofális gazdasági mutatókat produkált a rendszerváltás utáni első négy évben, főként a szocialista gazdasági modellből a piacgazdaságba való áttérés miatt.
Nyilvánvaló volt, hogy ilyen nehéz szituációban, ilyen rossz gazdasági helyzetben lehetetlen lett volna 1994-ben választást nyernie az MDF-nek. Antall József ezt már a legelején, kormányának megalakítása után látta, ezért is mondta a kormánytagoknak; reméli, hogy tudják, ez egy kamikaze kormány. Igaza lett!
Jövő héten a Horn-kormánnyal folytatjuk!
Nyitókép: MTI / Honéczy Barnabás
Összesen 36 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés