Klímaaktivisták foglalták el Gordon Ramsay éttermét

2022. november 20. 19:39
Lucia Alexander aktivista „a növényi alapú étkezési rendszerre való áttérésre” szólított fel.

Klímaváltozási aktivisták foglalták el szombat este Gordon Ramsay sztárszakács háromcsillagos Michelin-éttermét Londonban, a brit élelmiszerrendszer átalakítását követelve – számolt be a The Straits Times.

A portál szerint az „Animal Rebellion” tizennégy tagja helyi idő szerint este 6 óra körül lépett be a London délnyugati részén, Chelsea-ben található Gordon Ramsay étterembe, és

leültek a vendégek számára fenntartott asztalokhoz.

Az étteremben kínált ételek környezeti költségeit részletező, menüket tartottak a kezükben, majd távoztak, amikor a létesítmény néhány órával később bezárt. „Ez a luxusétterem megtestesíti azt az egyenlőtlenséget, amellyel jelenleg az Egyesült Királyságban szembesülünk, valamint az éghajlati válság súlyosságának tagadását” – tweetelte a csoport.

„Betörni egy étterembe mélységesen tiszteletlen”

Gordon Ramsay étterem szóvivője azt mondta: „Mindenkinek joga van a véleményéhez és a meggyőződéséhez. Azonban betörni egy étterembe, megzavarni a keményen dolgozó személyzetet a munkájában, és tönkretenni azoknak a vendégeknek az estéjét, akik hónapokig vártak a foglalásukra, hihetetlenül helytelen és mélységesen tiszteletlen”

Lucia Alexander aktivista „a növényi alapú étkezési rendszerre való áttérésre” szólított fel.

„A növényi alapú élelmiszerrendszer 75 százalékkal kevesebb mezőgazdasági területet igényel az élelmiszertermeléshez, ami lehetővé teszi, hogy további emberek millióit etessük anélkül, hogy a kizsákmányoló és nem hatékony állattenyésztő iparágakra támaszkodnánk” – fejtette ki az aktivista.

A londoni Metropolitan Police közölte, hogy az étteremhez hívták őket, de letartóztatásokra nem került sor.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Diktatórikusak. Ámokfutók.

A klímaaktivisták idióták, viszont Gordon Ramsey akkora tapló, hogy itt minden pofon jó helyre megy. A klímanácik a kulináris náci ellen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés