Fúj, patriarchátus – éljen a női nem megszégyenítése!

2022. november 14. 11:31

Francesca Rivafinoli
Mandiner
A hájas srácot nemcsak a zsűri ítélte szépségkirálynőnek, hanem megnyerte ám a közönségszavazást is.

Most, hogy New Hampshire államban egy hájas srácot koronáztak kistérségi szépségkirálynővé, minden valamirevaló felvilágosult olvasó odakommenteli a hír alá: hagyjuk már, nincs fontosabb történés? kit érdekel egy amerikai kisváros huszadrangú eseménye?

vicces trollkodás ez maximum, az ostoba, befeszült propagandisták meg komolyan veszik, LOL.

Úgyhogy akkor merítkezzünk meg egy kicsit mélyebben ebben az úgynevezett álproblémában.

Ad egy. 2015-ben egy bizonyos Ángela Ponce nevű illető nyerte meg a Miss Cádiz szépségversenyt. Ángela eredetileg Ángelnek született, 16 évesen azonban hormonterápiába kezdett, majd néhány év múlva úgymond át is műtette magát, így a kromoszómákat nem vizsgáló és az ádámcsutkát nem észlelő felületes szemlélő számára egészen nőnek tűnhet. Vajon fontos mérföldkőnek tekintette a világ, hogy ő diadalmaskodott egy városi szépségversenyen? Ugyan, hisz mi jelentősége lenne egy helyi zsűri döntésének.

Csakhogy röpke három év elteltével Ángela már Spanyolország szépe lehetett, hogy azután Nevada állam és Új-Zéland is plasztikai sebészek gondos (és drága) munkájával készített dögös transznőcit válasszon a legszebbnek. Ezzel szemben Nepáltól Kanadán át Németországig eddig csak a döntőkbe kerültek be született férfiak;

de aggodalomra semmi ok, hiszen a Miss Universe épp most került egy transznemű vállalkozó kezébe,

úgyhogy a menetelés zavartalanul folytatódhat.

Azaz onnan, hogy egy transznő megnyer egy noname városi szépségversenyt, hét esztendő leforgása alatt eljutottunk oda, hogy a világ egyik legnagyobb szépségkirálynő-választása egy transzjogi aktivista portfóliójának része. Ezek után én nem tennék nagyobb összegeket arra, hogy ha 2022-ben egy gyorséttermi kaják zabálásával amorfra hízott, ugyanakkor szűk női ruciba öltöztetett drabális férfitest diadalmaskodhat egy megye kettes szépségversenyen, abból ne válna valamiféle globális precedens a jövőre nézve.

Ad kettő. A hírekben ugyan nem szerepelt, de

Brían Nguyent nemcsak a zsűri ítélte szépségkirálynőnek, hanem megnyerte a külön közönségszavazást is.

Boldogan meséli a videójában, miközben egy frissen koronázott szépségkirálynő minden lehetséges báját nélkülözve tömi magába a sült krumplit. Mivel nem feltételezhetjük, hogy az amerikai demokráciában volna olyan szavazás, amely ne lenne patyolattiszta, kénytelenek vagyunk abból kiindulni, hogy a közönség szabad akaratából voksolt úgy, ahogy. Azaz nők egész sora is úgy vélte, hmm, nincs nő e vidéken, aki felérne ezzel a férfi nevű, férfimellel rendelkező kövér versenyzővel. Hogy a legjobb csaj egy mérsékelten előnyös külsejű (XX. századiul: rusnya) férfi. Hogy fúj, patriarchátus, viszont egy férfi még nőnek is jobb, mint egy nő. Itt azért felmerül a társadalom szélsőséges agymosottságának gyanúja. (Vagy a csalásé, de az ugye kizárt.)

Mert az, hogy a színpadon a konkurens lányok sikítozva ünneplik, hogy egy kisminkelt csávó elorozza előlük a hatezer dolláros ösztöndíjat és a kapcsolódó karrierlehetőségeket, talán menthető azzal, hogy egyik tizen-huszonéves hajadon se meri elkaszálni a jövőjét a nyílt színi tiltakozással, vagy akár csak valamiféle gyanúsan kelletlen gratulációval. Megkapja a TERF plecsnit, oszt megnézheti magát (lásd még: „Tapsolj, kopasz, különben elvisz az ÁVO!”).

A titkos közönségszavazás azonban mégiscsak más helyzet, vélné a naiv közép-európai konzervatív. S lám, mégse.

Ami azért megint csak túlmutathat egy egyszeri szépségverseny dimenzióján – aki Brían sztárolásában nem lát kivetnivalót, az menőnek fogja találni a gyerekzsúrba érkező transzvesztitát is. Már csak azért is, mert ars poeticája szerint a „szép”ségkirály„nő” azon fog munkálkodni, hogy „a következő generáció” tagjai önbizalommal telve kiaknázzák a bennük rejlő királynői potenciált. Mivel Brían 19 éves, mindenki kiszámolhatja, hány éves lurkókat fog buzdítani a követésére.

S végül ad három. Brían és rajongói klubja lelkesen ünnepli, hogy most első ízben egy úgynevezett transznő diadalmaskodott a szépségkirálynő-választáson. Hasonló mértékű lenne-e vajon a lelkesedés, ha Brían majdani esetleges koszorúérműtétjét a világon először egy transzorvos végezné el? Egy erősen szívsebész identitású és főorvosnak is öltöző, sőt akár még be is mosakodó dilettáns? Vagy az úgy már nem buli? De miért nem? Hisz amennyiben egy nőknek szánt ösztöndíjat megkaphat olyasvalaki, aki papíron nem nő, akkor egy sebészeknek szánt műtéti feladatot is simán ráoszthatunk olyanra, aki papíron nem orvos, de iszonyúan annak gondolja magát. Vagy ami csak női érdekeket sért, az bagatell?

De ott vannak a könnyűzenei tehetségkutatók is:

nehezen képzelhető el (legalábbis egyelőre), hogy egy hamisan kornyikáló szerencsétlent ünnepélyesen kihoznak az Év Énekesének,

a kiskoruktól fogva napi nyolc órát gyakorló csodagyerek versenytársak pedig szó nélkül gratulálnak. Kivéve persze, ha a hamisan kornyikáló győztes véletlenül pont LMBTQI+ személy, mert akkor elképzelhető ilyesmi – így viszont az állítólag marginális és ártalmatlan amerikai szépségkirálynő-választásból kiindulva ismét elérkezünk a minden józan ítélőképességet sárba tipró globális transzlobbihoz.

Persze mindettől függetlenül lehet továbbra is úgy vélni, hogy a Miss Greater Derry személye és a női nem megszégyenítése egyrészt álprobléma, másrészt amerikai belügy, amihez nekünk közünk nincs.

Csak akkor rögzítsük azt is, hogy amerikai nagyköveteknek és filantrópoknak sincs okuk azzal foglalkozni, hogy kit hív meg egy magyar település iskolája felvilágosítás-órát tartani, és kit nem.

(Nyitókép: Twitter)

Összesen 93 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha igaziból is nő lenne, nyerhetne ez a ronda bálna?

Dehogy nem érdemel figyelmet. Nagyon is.

Így kezdődik egy újabb menet a transzlobbi nyomulásának történetében. Ez most egy polgárpukkasztásnak mondott, de lényegét tekintve újabb szintű érzékenyítés. Ma még heherészünk rajta, miközben nem jut eszünkbe, hogy minden ilyen, témába vágó "újítás" egy jelentéktelen, akkor még megmosolyogtatónak gondolt momentummal kezdődött.

Ennek a förmedvénynek az alapjait már régen lerakták azzal, hogy bármelyik férfi lehet nő, ha ő úgy gondolja. Ezt már a jogba is beerőszakolták. És erre az alapra most rakják az első téglákat.

Pontosan érti a cikk lényegét, de bagatellizálni akarja a jelenséget.

Ezzel a hájpacnival egy gombostűt nem lehet eladni. Ez az egyszerű tény fogja helyrebillenteni a világot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés