„Két szláv nép gyilkolja egymást” − orosz író vall a háborúról

Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Budapestre érkezett orosz írókat kérdeztünk műveikről, illetve arról, mi a véleményük – mit tudnak elmondani – a háborúról oroszként.

Interjúalanyaink Pavel Baszinszkij (1961) orosz és Samil Igyiatullin (1971) tatár származású orosz írók, akik könyvbemutatójuk kapcsán jártak hazánkban. A háborúról alkotott gondolataikat Goretity József műfordító segítségével tolmácsoljuk.

Cikkünk első részében Baszinszkijt kérdeztük.

***

„A lelkem Oroszországgal van”

Pavel Baszinszkij Tolsztojról szóló izgalmas és színvonalas könyvét nemrég fordította magyarra Goretity József, így már a magyar olvasók is

– újszerű megközelítésben.

A kérdésre, hogy miben különbözik a könyv az eddigi Tolsztoj-életrajzoktól (az íróról szóló kötetektől) és mi az, amiért a ma emberének is különösen ajánlott, az író így reagált: Lev Tolsztoj élete és életműve olyan átfoghatatlan téma, amelyben helyet kaphat bármilyen új kutató.

„Az én könyvem sajátossága abban áll, hogy Tolsztoj életét, születésétől a haláláig, azon a prizmán keresztül tekintem át, hogy 1910-ben »távozott« Jasznaja Poljanából, és távol az otthonától, az asztapovói vasútállomáson halt meg. A 82 éves nagy öregnek ez a váratlan lépése, amelyet éjszaka, titokban követett el úgy, hogy ismeretlen irányba szökött el a feleségétől, sokféle mítoszt eredményezett. Én a könyvemben megpróbálok eligazodni ezekben a mítoszokban, és igyekszem kialakítani a saját verziómat azt illetően, hogy milyen okai voltak e lépésnek, mégpedig úgy, hogy megpróbálom ezt Tolsztoj jellemének sajátosságaival magyarázni, azokkal, amelyek kora gyermekkorától kezdve alakultak ki benne” – világítja meg.

Pavel Baszinszkij

A könyvnek van egyfajta „detektívregény” jellege, olyan, mint egy nyomozás, derült ki, ezért is lehet érdekes olvasmány. Néhány kritikus ráadásul azt írta róla, hogy a könyv a „thriller” műfajában íródott, amelynek minden egyes oldala új információval szolgál, és nem hagyja közömbösen az olvasót. „Bízom benne, hogy ez így is van” − mondja.

A háborúról szólva, kérdésekre válaszolva az orosz író így fogalmaz: „Nagyon sok olyan kérdést tesz fel, amely minket, oroszokat, de azt gondolom, az egész világot is, végtelenül érzékenyen érint. Hogyan viszonyulhatnék ahhoz, hogy két szláv nép gyilkolja egymást? Természetesen nagy fájdalommal. De azt is tudni kell, hogy ennek a bajnak a gyökerei nem ez év februárjáig nyúlnak vissza. Roppant bonyolult etnikai és geopolitikai csomó ez, amely rögtön a Szovjetunió szétesése után alakult ki, amikor a Szovjetunió egykori tagállamai,

a különféle, saját nyelvvel, tradíciókkal, történelmi emlékezettel rendelkező népek életformáját. Erről sokat és nagy hévvel írt annak idején a publicisztikájában többek között Oroszország egyik legbölcsebb embere, Alekszandr Szolzsenyicin, de az ő hangjára csak kevesek figyeltek oda.” 

Hozzáteszi: „Még az előtt, hogy a különleges katonai művelet megkezdődött volna, Oroszország óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy ezt a problémát diplomáciai úton oldja meg, de erre a hangra nem figyelt oda sem az USA, sem a NATO tagországai. És ez komoly hiba volt a részükről. Én, mint olyan ember, aki Lev Tolsztojjal foglalkozom, elvi ellensége vagyok mindenféle háborúnak, és természetesen nem tudok »militarista« lenni. De fájdalmas és sértő számomra, amikor a hazámat, a népét és a kormányát, ahogy mondani szokás, »bűnbaknak« kiáltják ki.

Remélem, ez kielégítő válasz lesz a kérdéseire.”

Cikkünk hamarosan Samil Igyiatullin tatár-orosz író gondolataival folytatódik.