Túlélés vagy zombiüzemmód? – Cser-Palkovics András és Nemény András vitáztak

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

„Túléljük, ha beledöglünk is” – mondta az önkormányzatok nehéz helyzetére utalva Karácsony Gergely főpolgár­mester. Itt tartunk?
Cser-Palkovics András: Úgy fogalmaznék, most a lét a tét. A működtetés és az üzemeltetés stabilitása, az alapvető szolgáltatások biztosítása, a munkahelyek megőrzése és a bérek kifizetése a feladat. A tél erről fog szólni.
Nemény András: Egyetértek. De nem valamiféle zombi-üzemmódra akarunk átállni, nem csak az intézmények túléléséről van szó, a cél továbbra is a valóban élhető települések és közösségeink megmaradása. Ezért van értelme küzdeni.

Egy ellenzéki polgármesternek kvázi lehetőség is a mostani szituáció arra, hogy fellépjen a kormánnyal szemben, míg egy kormánypárti településvezetőnek akár akadály lehet a pártkötődés. Hogy látják?
N. A.: Az október 23-ai megemlékezésen elmondott beszédemben is hangsúlyoztam, a forrásoknál is fontosabb az őszinte együttműködés az önkormányzatok és a kormány, illetve a városvezetés és a helyi ellenzék között. Ez a valóban nehéz helyzet arra is alkalmas lehet, hogy összehozza a különböző szereplőket, s ebben mindenkinek megvan a maga dolga. Tehát éppen ellenkezőleg gondolom: fenn kell tartani az együtt­működés lehetőségét, és a lakosságban is ezt kell megerősíteni – természetesen a kormánytól elvárva a szükséges támogatást. Egyelőre a tárgyalás szakaszában vagyunk, ha nincs eredménye, akkor jöhet el a tiltakozás ideje. A takarékossági intézkedéseket kritizáló helyi ellenzékkel szemben sem veszem fel a kesztyűt, inkább kitartóan közös munkára hívom őket. Most mindenki egymásra van utalva – ez az alapvetésünk.
Cs.-P. A.: Egy város leginkább a közösségről szól, egy polgármesternek – pártállástól és a település méretétől függetle­nül – pedig az az elsődleges feladata, hogy az összetartás gondolatát erősítse. A pandémiához hasonlóan a mostani válságban is fontos, hogy az elődeink által akár évtizedek alatt felépített örökséget ne hagyjuk elveszni. Ebben mindenkinek, polgármestereknek és kormánynak, ellenzéknek és vezetőknek egyaránt van felelősségük. A hitelességét minden szereplő csak így tudja megőrizni. Ugyanakkor az önkormányzatiság a cselekvőképességről is szól, nem várhatjuk mindig csak felülről a megoldást, az a tanácsrendszer lenne. Ellenben a megfelelő intézkedések után már joggal tarthatunk igényt kiegészítő segítségre.

Az ellenzék részéről gyakran elhangzó vád, hogy a kormány bünteti az önkormányzatokat, ráadásul kifejezetten az ellenzéki vezetésű településeket. Valóban?
N. A.: Azt minden érintett település joggal sérelmezte, hogy a koronavírus-járvány első hulláma idején csak a kormánypárti vezetésű városok részesültek egyszeri működési kompenzációban. Ráadásul akadt olyan polgármester, akinek a települése még többet is kapott, mint amennyit veszített a pandémia miatt. Ez kivágta a biztosítékot. 
Szerintem fordítva is így lett volna.

Rég volt, de a 2006-os, fideszes győzelmet hozó önkormányzati választás után nagy botrány lett abból, hogy egy MSZP-s miniszter megyei szintre helyezte volna a forráselosztást.
Cs.-P. A.: Kulcskérdésnek tartom, hogy az önkormányzati rendszerben nem lenne szabad mindent az aktuális politikai erőviszonyokhoz igazítani. Egy szintig a demokrácia természetes velejárója, hogy a polgármesterek is politizálnak, 
de a felett már káros lehet az adott közösségre nézve.

Jól értjük: ez óvatos kritika a kormánnyal szemben?
Cs.-P. A.: Hajlandó vagyok elfogadni a Nemény András által felvetett kritika jogosságát, engem biztosan nem zavart volna, ha például Szombathely is megkapja az említett támogatást. Ugyanakkor tegyük mellé azt is, hogy az adósságkonszolidáció pártállástól függetlenül valamennyi önkormányzatnak óriási segítséget jelentett 2010 után, ahogy a Modern városok program is egyaránt érint minden megyei jogú várost. Kiemelném, hogy a jelenlegi tárgyalásokban is érintett minden önkormányzat, a városvezetés színére való tekintet nélkül. Az együttműködést érdemes lenne rendszeresen megújítani, ahogy a hatáskörök és a feladatok áttekintése is időszerű lenne. Talán épp egy ilyen újabb válságos időszak adhat erre alkalmat.

Összességében mennyire elégedettek a kormányzati szerepvállalással a kibontakozóban lévő újabb krízis kapcsán?
N. A.: Vegyes a kép. A sérelmeket nem akarom ismételgetni, de például az említett esetet követően Szombathely a kis- és középvállalkozásokat érintő adókedvezményből is kimaradt, igaz, itt már Székesfehérvárral közösen.

Miért?
N. A.: Ebben a körben az úgynevezett adóerő-képesség alapján állapították meg a jogosultságot. Túl jók voltak a mutatóink. Minden nehézség ellenére tudjuk még menedzselni a város működését, ám nem biztos, hogy ez külső segítség nélkül a téli hónapokban is így marad. Ami az együttműködést illeti, rengeteg pozitív példát is tudok sorolni, mondjuk államtitkárokkal való egyeztetést követő segítséget. Összességében ezen a szinten normális, szakmai, a pártpolitikai érdekeken túlmutató párbeszéd zajlik a kormánnyal. Egy két éve befagyasztott fejlesztési forrást éppen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter közbenjárására tudunk most felhasználni a működésre, ahogy a Belügyminisztérium is konstruktív volt a közgyűlésünk által jóváhagyott útfelújítási programnál. A tárcavezető uraknak innen is köszönöm a segítséget, szerintem ez így normális.

Nem érkeznek telefonok a saját pártjából, hogy nem elég ellenálló a kormánnyal szemben? És fordítva: a fideszes városvezető nem kap dorgálást, amiért a pártja által alkotott kormányt kritizálja?
N. A.: Nem. Megvan a bizalom irántam arra vonatkozóan, hogy tudom, mit miért csinálok. Ráadásul előre jeleztem: önazonos leszek ebben a szerepben. Nyilván más a városi, mint az országos politika, igyekszem ezen a téren a jó példákat figyelni, követni. Nem titok, ilyen számomra Cser-Palkovics András is.
Cs.-P. A.: Bár van némi tapasztalatunk és eredményeink is, a bölcsek köve nincsen nálunk. Egy polgármester felelőssége elsősorban az itt élők irányában értelmezhető, az emberek pedig joggal várják el tőlünk az őszinteséget. Ehhez a saját teljesítményünk, politikai közösségünk hibáinak szóvá tétele, de a másik oldal kritikája is hozzátartozik. Fontos lépésnek tartom a parlamenti képviselői és a polgármesteri megbízatás összeférhetetlenségének kimondását. Ezek különböző feladatkörök, más szintjeit érintik a politikának, ezért nem helyes, ha egy településvezető a pártlogikából indul ki. Ha olyan kormányzati döntés születik, ami nem jó a fehérváriaknak, akkor azt mindig szóvá fogom tenni. Ami a konkrét kérdést illeti: még soha nem kaptam semmilyen leszúrást a Fidesz vezetésétől. De ha kapnék, akkor sem változtatnék. Ezért szokott rosszulesni, amikor polgármester-kollégáim összekeverik a helyi és az országos politikát. Ha Nemény Andrással képesek vagyunk egy Alba–Falco-meccsen közösen szurkolni – persze nem ugyanannak a csapatnak –, akkor igazoljuk: tudunk emberek maradni. A vitákat nem félretéve, de a párbeszédre kellene koncentrálni az egyes problémák megoldásában. Ez lenne a jó irány az egész országban.

Ez alighanem egyik politikai táborban sem a többségi álláspont.
Cs.-P. A.: Nem szabad elfelejteni, hogy nem a saját buborékunk a politikai közvélemény. A választás sem ott dől el. Egy város életében ez jobban látszik, az utcán sétálva vagy éppen a színházban rengeteg olyan emberrel találkozom, aki sok országos kérdésben nem ért velem egyet, mégis lokálpatrióta, és a helyi ügyekben tudunk együtt dolgozni, közösen gondolkodni és cselekedni a városunkért.
N. A.: Nemcsak dolgunk, felelősségünk is, hogy ezt a hozzá­állást, ezt a nyitottságot propagáljuk. A visszajelzések alapján egyébként népszerű gondolatról van szó.

Mégis akkor döntötte el, hogy 2024-ben ismét indul, amikor április 3-án elsöprő Fidesz-győzelem született. Miért?
N. A.: Ez a hivatás nagy áldozatokkal is jár, de két ciklusban érdemes gondolkodni. A választás után azt éreztem, nagyon egy irányba borult az ország, aminek ellen kell tartani. Ebben az ellenzéki vezetésű települések valamennyire tudnak segíteni. Nem jó a társadalomnak, ha nincs kritika, a hatalométól eltérő vélemény, ha úgy tetszik, független ellenzék, s látva a saját helyi támogatottságomat, úgy éreztem, ebben nekem hosszabb távon is lehet szerepem.

Miért nem vállalta akkor az MSZP társelnöki posztját?
N. A.: Korábban ennél erősebb felkérést is kaptam, de ez vagy-vagy kérdés, nekem pedig a városom mindennél fontosabb. Ezt szeretem csinálni.

A településeknek most az energiaköltségek elszabadulása jelenti a legnagyobb problémát?
Cs.-P. A.: Rendkívül súlyos, egyúttal bonyolult a mostani helyzet. Nyáron kénytelen voltam a nyilvánosság elé tárni, hogy még ajánlatokat sem kapunk az energiaszolgáltatóktól, ha pedig igen, akkor irtózatosan magas összegekről. Ez általános, sőt európai szintű probléma. Mostanra ugyan némileg javult a helyzet, az MVM részéről például érezzük a szándékot, hogy segítse az önkormányzatokat. Az, hogy az árak a nyár végi állapothoz képest kissé lejjebb mentek, csak a még folyamatban lévő beszerzések esetében jelent könnyebbséget, ám ezek akkor is nehézkes procedúrák. A távhőszolgáltatás is nagy kitettséget jelent, ezen a téren több mint tízszeres az árnövekedés – még akkor is, ha a lakossági fogyasztást az állam finanszírozza, ami hatalmas segítség. A nemzetközi gázárhoz képest magas hazai távhőköltségeket eközben megmagyarázni is nehéz, jó lenne, ha az energiahivatal legalább január elsejétől alacsonyabb távhődíjakat tudna elérni. Ez jelentős segítség lenne az államnak, a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak egyaránt. A legtöbb, a mozikat vagy az uszodákat érintő korlátozást éppen emiatt kellett meghozni. Mindezeken túl különösen aggályos, hogyan érinti majd mindez a vállalkozásokat, a helyi gazdaságot, ahonnan – az uniós és az állami forrásokon kívül – a legtöbb bevételre számíthat egy település.
N. A.: Az energiahivatal által megszabott áron való beszerzés valóban katasztrófa volt, se előtte, se azóta nem volt olyan rossz az árszint. Ez nálunk több mint tizenkétszeres szorzót jelent a távhődíjak esetében, ami 1,2 milliárdos többletet ad ki. Bár szó volt kedvezményes kategóriáról, abból sem lett semmi. A fenntartási kötelezettségek miatt ráadásul igen kicsi a mozgásterünk. Minden tőlünk telhetőt meg­teszünk. Egyetértek: a lakossági távhőszolgáltatás benntartása a rezsicsökkentésben valóban óriási segítséget jelent. De ehhez hozzá kell tenni, hogy az érintett lakosság most a megemelkedett élelmiszerárakra kénytelen költeni az így megmaradt pénzét. Az önkormányzatokat támogatás nélkül kilátástalan helyzetbe hozták. Minden gondunkat megoldaná egyébként, ha az úgynevezett szolidaritási adót legalább ebben a súlyos időszakban nem kellene befizetnünk. Ez a tétel Szombathely esetében a covidjárvány előtti 10 milliárd, most már csak 8,5 milliárd forintos iparűzésiadó-bevételből 3 milliárdnyi elvonást jelent. Ezért ennek elengedése most a legfőbb követelésünk, amire Gulyás Gergely kancellária­miniszter sem mondott kategorikus nemet. Igaz, jelezte, inkább a polgármesterekkel folytatott egyéni tárgyalások nyomán, külön-külön biztosított könnyítésekkel segítené ki a kormány a településeket.

Mi ezzel a probléma?
N. A.: Ez a megoldás egyelőre bizonytalan, így kevésbé tervezhetők a pénzügyeink. Ha nem kapnak pénzt, lesznek olyan városok, amelyek már az év végére csődbe mennek. Ameddig megoldható, spórolunk, de egy határ után nem lehet, s például ilyen infláció mellett a béreket is inkább emelnünk kéne. Rákényszerülünk önkormányzati ingatlan­csomagok értékesítésére is, csakhogy ebben a válságos környezetben ez sem a legszerencsésebb időzítés, ahogy az építményadót sem jó szívvel emeljük fel a nagyobb ingatlanokra. S a fejlesztésekről még nem is beszéltünk. Vagyis valóban drámai a helyzet, lassan nincs hova hátrálni.
Cs.-P. A.: A nélkülözhetetlen szolgáltatásokat továbbra is fenn kell tartani, idesorolhatók a bölcsődék, az óvodák, a szociális intézmények, a háziorvosi rendelők, a közétkeztetés, valamilyen szinten a közösségi közlekedés és a közvilágítás. Egyetértek azzal is, hogy óriási probléma a szolidaritási hozzájárulás, ami a mostani helyzettől függetlenül versenyképességi kérdéseket is felvet.

Mire gondol?
Cs.-P. A.: Nem képzelhető el gazdasági növekedés az azt lehetővé tevő környezet fejlesztése nélkül. Márpedig ha az előbbiből származó bevételeknél is nagyobb az elvonás összege, a helyi közösség elveszíti az érdekeltségét a további bővüléssel járó kellemetlenségek elviselésében. Ráadásul egy új számítási módszertan révén jövőre tovább nő a szolidaritási hozzá­járulás. Mi azt javasoljuk, legalább ezt a lépést halasszuk el. Ez kulcskérdés a településeknek a jelenleg is zajló tárgyalások során. Székesfehérvár esetében több mint 6 milliárd forint ez a hozzájárulás, úgy, hogy 8,2 milliárd az inflációból és az energiaár-emelkedésből következő többletköltségünk. Nem a szolidaritás ellen vagyunk, sőt, de ez így aránytalan.

Mit takar a szolidaritási hozzájárulás? A kormányzati kommunikáció szerint ezzel a tehetősebb települések segítik a nehezebb helyzetben lévő önkormányzatokat.
N. A.: Elvileg igen. Csakhogy tudomásom szerint összesen 217 milliárd forintot szed be ezen a címen az állam, ám csupán 5,5 milliárd megy vissza az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő önkormányzatokhoz. Megjegyzem, szolidáris az tud lenni, aki nincsen maga is bajban.
Cs.-P. A.: Ha nem lesz könnyítés, nekünk is emelnünk kell majd a helyi építményadón. Alapvetően mégis strukturális problémáról beszélünk: miközben az úgymond tehetős ön­kormányzatok hozzájárultak a nehezebb helyzetűek működéséhez, a helyi kkv-k megsegítése során mi azért nem kaptunk kompenzációt, mert magas az adóerősség-­képességünk. Döntsük el, mit akarunk, mert ha így folytatódik minden, előbb-utóbb a versenylovak is megállnak! Ha hagyják, mi együtt tudunk növekedni az állami költségvetéssel, ha viszont a jól teljesítőktől elvonják a kedvezményeket, sőt még túlzott mértékű szolidaritási hozzájárulást is elvárnak tőlük, akkor ez nem fog menni.

Mit javasolnának?
Cs.-P. A.: Gondolkodjunk agglomerációs szinten, tegyük érdekeltté a nagyvárosokat, a térségi központokat és a környezetüket a közös fejlődésben! Valósítsuk meg ilyen szempontok mentén az amúgy elvárható szolidaritást! Közbevetőleg: nemcsak az adósságkonszolidáció, de az elképesztő fejlesztési támogatások is óriási segítséget jelentettek az egyébként nemzetközi szinten is versengő megyei jogú városoknak. Most viszont a működés és az üzemeltetés van veszélyben, erre kell koncentrálnunk. Ebben az államnak, az uniós forrásoknak és az önkormányzatoknak egyaránt felelősségük van. Üdvözlendőnek tartom, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége politikai felhangoktól mentesen sürgette meg az EU-s támogatások folyósítását Brüsszelnél.
N. A.: Magam is támogattam, hogy korrekt, a pártpolitikától független megfogalmazású állásfoglalás szülessen. Emellett a kormányzatnak is teljes egyetértésben tettünk javaslatokat. Az állam egyébként nemzetgazdasági érdekre hivatkozva rendszeresen támogatja nagyobb cégek fejlesztéseit, ugyanebből a logikából következne a jól teljesítő önkormányzatok megsegítése is. A következő időszak nagy kérdése lesz, hogy a formálódó gazdasági válság eljut-e a munkahelyek tömeges megszűnéséig. Ha hagyják, egy város pozitív irányba tudja terelni ezeket a folyamatokat. Ha van forrás, tudunk tervezni, gondolkodni a jövőt illetően.

Csakhogy a kormány nem győzi hangsúlyozni: az államnak most hasonló problémái vannak, miközben mindenki – érthető módon – tartja a markát, segítséget és támogatást vár.
Cs.-P. A.: Ahogy a pandémia, úgy a mostani válság miatt természetesen az államnak is megvannak a maga terhei, ráadásul –ahogy említettük – például az átlagfogyasztásig fenntartott lakossági rezsicsökkentés a településeknek is óriási segítséget jelent. Ezt el kell ismerni. Annyit kérünk csupán, hogy ami itt megtermelődik, annak az elköltéséről a helyi közösség rendelkezhessen. Bizakodó vagyok, hogy mindezekről beindul a párbeszéd a kormánnyal.

A lakosság hogyan érzékeli majd közvetlenül az ön­kormányzatok takarékossági intézkedéseit?
N. A.: A kultúra és a sport területén vagyunk kénytelenek leginkább visszavenni, úgy, hogy az alapvető értékeinket meg tudjuk őrizni. Képletes példa, hogy egy tárlatot másik, takarékosabban fűthető múzeumi létesítménybe viszünk át. Az intézkedéseket kezdetben támogató, majd váratlanul elutasító helyi ellenzék az önkormányzati fenntartásban működő mozi bezárása miatt támad minket, úgy, hogy egyébként a városban továbbra is működik egy másik mozi. Aztán a folyosón a fideszes képviselők is elismerik, nincs más választásunk, miközben ráadásul a kormány épp ezt a spórolást, a nehéz döntéseket várja el tőlünk. Kénytelenek voltunk bezárni az egyik uszodánkat is. Vagyis megtettük, amit lehetett, most kérjük a segítséget.
Cs.-P. A.: Kénytelenek vagyunk felélni a tartalékainkat, azt mondtuk, nincs tabu, de a korlátozásokat igyekszünk úgy meghozni, hogy minden típusú szolgáltatásunk maradjon elérhető. Ha sikerülne például a távhődíjakon csökkenteni, bizonyos döntéseket újra lehetne gondolni. Ma ott tartunk, hogy az alapvető szolgáltatásainkat és a munkahelyeket igyekszünk megtartani, a fizetéseket garantáljuk, úgy, hogy a csődöt is elkerüljük. A helyi ellenzék nálunk sem támogatta ezeket az egyébként szükséges intézkedéseket, ám tapasztalataim szerint az emberek nagy többsége érti és megérti a lépéseket. Az elmúlt években egyértelmű volt a jövedelemgyarapodás, bízunk benne, hogy célzott segítséggel és átgondolt döntésekkel sikerül kitartani a nehéz időszakban, vigyázva a helyi gazdaságra is. Nagy kihívásokkal néz szembe az önkormányzati szektor, pártállástól függetlenül.

A nehézségek oka alighanem a háború és az abból fakadó energiaválság. A kormány nemzeti konzultációval erősítené alkupozícióját a brüsszeli szankciós politikával szemben. Kitöltik?
Cs.-P. A.: Amikor kikérik a véleményemet, annak mindig eleget teszek, így lesz ez most is.
N. A.: Jobban tisztelem a miniszterelnököt annál, mintsem hogy az általa megszavazott szankciókat kritizáljam. Egyébként nem vagyok abban a helyzetben, hogy tudjam, mit miért tesz, ez egy ekkora város szintjéről nem látszik. Mindezek miatt nem fogom kitölteni a kérdéssort.
Cs.-P. A.: A háború önmagában is szörnyű, emberéleteket követel, ezért közös érdekünk a mihamarabbi tűzszünet és a béke. Ráadásul a harcok hozzánk viszonylag közel zajlanak, az erre válaszul adott szankciók pedig olyan területeket is érintenek, ahol Európa nem túl erős. Így kérdés, kinek ártanak ezek valójában. Ugyanakkor ezt egy település szintjéről nem elegáns megítélni, azt azonban a következmények nyomán tanulságként már most leszűrhetjük, hogy minél több energiahatékonysági beruházásra lenne szükség.
N. A.: Bár a háború rendkívül összetett kérdés, nehéz lenne mindezekkel nem egyetérteni. Az energiahatékonyság területén pedig szerintem is súlyos hiányosságok vannak, nagyon le vagyunk maradva, ami mindenképp felróható a kormánynak. A környező országok jóval előrébb tartanak nálunk.
Cs.-P. A.: Az uniós forrásokra emiatt is, ezen a területen is óriási szükség lenne.