Nagyjából három hét múlva kezdetét veszi a november 20 és december 18 között megrendezésre kerülő katari futballvilágbajnokság. A közvéleményt azonban nem csak a csapatok várható esélyei tartják lázban – a viadal kapcsán évek óta azt találgatják, hogy a futballpályákra beszivárgó identitáspolitika vajon érvényesül-e a közel-keleti országban, s ha igen, milyen terjedelemben.
A 2021-ben megrendezett (2020-as) futball Európa-bajnokság alkalmával ugyanis láthattuk, hogy a kultúrharc bizony szelektív.
Miközben az európai stadionok nagy részében az UEFA szponzorai, például a Volkswagen, az LMBTI-lobbit hirdető szivárványszínben tündököltették emblémáikat, bizonyos helyeken, például az azerbajdzsáni Bakuban, vagy az oroszországi Szentpéterváron hagyományos színeikben tűntek fel.
Nem az említett országok, hanem az UEFA kérésére: az Európai Labdarúgó-szövetség arra kérte a szponzorokat, hogy az említett helyszíneken tartózkodjanak a szivárványszínű reklámozástól. A kérést az UEFA a helyi jogszabályokra hivatkozva fogalmazta meg.
„Mivel az UEFA aggályokat fogalmazott meg az oroszországi és azerbajdzsáni helyszíneken hatályban lévő jogi keretrendszerre vonatkozóan, a szervezet arról tájékoztatott bennünket, hogy nem lehetséges Bakuban és Szentpéterváron szivárványszínű reklámokat elhelyezni.”